Remegve vártam a napot, mikor legközelebbi őstermelőim beváltják ígéretüket és beállítanak egy tálca hazai paradicsommal. Egy egész nap a konyhában, csak én meg a fazekam vagy tepsim és négy kiló nyárbomba. Idillien hangzik, visszerek rettegjetek.

Küszöbön az ősz. A kis csalafinta évente legalább egyszer beköszön, fátyla mögött új ruhába bújtatva a kolozsvári botanikus kertet is.

Ha már a tavaszi maszkgyártás közben valamennyien belejöttünk a kézügyességet igénylő tevékenységekbe, mi lenne, ha így a nyár végére meglepnénk magunkat és nem kívánt szárnyas látogatóinkat egy egyedi légycsapóval? Jómagam pompás ötletnek tartom.

Évekkel ezelőtt a Mészöly Miklós Emlékházban jártunk Szekszárdon. Szomszédjában a Babits. Mindkettő megéri, hogy időt szánjuk rá. Fizikai életterek, tankkönyvekből vagy még távolabbról 'ismert' sorsok, országos munkásságok vagy egyelőre csak nevek? A múzeumokban tett látogatás stílusos lépés a második lépcsőfokra, amennyiben iskolai tanulmányainkat követően - akár évtizedekkel - később elindulnánk a felfedezés útján. De a kiállítótér itt és most éppenhogy mellékszál csupán. Ami a lényeg ebben a minutumban, hogy már ott megérintett Mészöly Miklós és Polcz Alaine szépsége. Tekintetük szerénysége. Két, a fotók tanúsága szerint összeillő ember nyílt tekintete. Érdekes, hogy ennyi is elég az érdeklődés felkeltésére. Nekem az ott az első lépcsőfok volt. Azelőtt mégcsak a lépcső előtt sem toporogtam, neveik távolról csengtek ismerősen csupán.

Az ideális nyári ebéd. Ízletes, könnyedén telít. Az sem utolsó szempont, hogy amennyiben mellette tesszük le a voksunkat, abban az esetben az étkezés mindössze egy fogásból áll, így nem szükséges egész délelőtt a konyhában aszalódnunk.