Nyitott épületek. Száz éves vagy még idősebb, olykor azonban szemtelenül fiatal falak. Látszólag élettelenek, a szemlélődőnek azonban mégis beszédesek.

Emberpalántaként gyűjtögetett emlékeim között felrémlik, hogy a Duna-kanyarban 'nálunk' a dinnyehéj általában a baromfiudvarban landolt. Félreértés ne essék, nem a célbalövést gyakoroltuk ilyen formabontó módon. Az udvar lakóinak szánt eleség volt: a tyúkok tisztességesen kicsipegették az emberi falatozás után maradt, rózsaszínből világos zöldbe hajló színű héjat, meghagyva a sötét zöldjét.

Remegve vártam a napot, mikor legközelebbi őstermelőim beváltják ígéretüket és beállítanak egy tálca hazai paradicsommal. Egy egész nap a konyhában, csak én meg a fazekam vagy tepsim és négy kiló nyárbomba. Idillien hangzik, visszerek rettegjetek.

Küszöbön az ősz. A kis csalafinta évente legalább egyszer beköszön, fátyla mögött új ruhába bújtatva a kolozsvári botanikus kertet is.

Ha már a tavaszi maszkgyártás közben valamennyien belejöttünk a kézügyességet igénylő tevékenységekbe, mi lenne, ha így a nyár végére meglepnénk magunkat és nem kívánt szárnyas látogatóinkat egy egyedi légycsapóval? Jómagam pompás ötletnek tartom.