Amióta eszemet tudom - datáljuk ezt mondjuk kis-nagyiskolás életem egyik napjára - a napjaim a konyhában itt-ott felbukkanó, gőzölgő teával indulnak.

Mit tehet a kutyatekintetű városi ember, kinek a köd homálya okozta vadromantikában kiteljesedő lelke a kontinentális tél idején a hófehér tél érzetére vágyik? A hajnali dér vagy a napközbeni fagy adta zúzmara megjelenésével napirendjének második felét elegáns mozdulattal sutba vágva, a tél lehetséges megtapasztalásától megigézve halad Budapest hozzá éppen legközelebb eső magasabb pontja felé.

Mit tehet az, kinek ajtaja előtt több mint egy tucat sütőtök landol? Megfőzi, megsüti, elteszi, megeszi. De előbb inspiráció gyanánt felkutatja a világ összes olyan receptjét, melyhez legalább pár gramm sütőtök szükségeltetik annak érdekében, hogy ezen hatalmas szellemi kincs birtokában megalkossa saját sütőtökös pitéje prototípusát.

Amerre a szem ellát mély álomba szenderült lejtők felett álmukat őrző csúcsok, a Duna vizén lomhán felfelé haladó uszály, lángoló színnel bevont száraz levelek és a sűrű levegőn áttörő nap színezte vanília peremű kéklő égbolt. Aligha lehet szebben útjára indítani az évet, legyen szó akár az évvégi ünnepek felfokozott tempóját, akár a kérdés nélkül berobbanó első munkahetet követő lélekfrissítő, túrába hajló kedves sétáról az úgynevezett civilizáció által körbevett, kíméletlenül szabályozni óhajtott természet ölén.

Éljenek a szívből jövő jókívánságok.