Egy éve figyelt az ágy mellett. Egy év hosszú idő, túl hosszú, csodálom, hogy megmaradt mellettem, hiszen a figyelem látszólag egyirányú volt. Ezalatt leheletfinom porréteg került borítójára, s ha ez még nem lenne elég, viselte az ad hoc sokasodó, testére nehezedő újabb jövevények, könyvek, magazinok súlyát is. Mellőzöttsége ellenére türelemmel, csendben, szinte érintetlenül várta, hogy rá kerüljön a sor. A várakozásba a szűnni nem akaró remény, olykor a soha el nem jövőtől való félelem keveredett. Bár lehet, hogy ezek inkább a saját érzéseim voltak.

Őszintén szólva fogalmam sincs, milyen idő lesz a hétvégén....

Új év, új esélyek. Persze az új nap, új esélyek mindig igazabb és tarthatóbb. Szépen apránként előre vagy oldalra, teljesen mindegy. 

Hogyan is kezdhetném hatásosan, de sztereotípiák nélkül. Először az bukott ujjaim hegyére, hogy azok számára már-már kötelező a látogatás ezen a kiállításon, akik szeretik Erdélyt, akik valahogyan kötődnek Erdélyhez. De ez így, ebben a formában nem biztos, hogy igaz. Ugyanis a tárlat nem csupán Erdélyről szól.