NEVELGESS VIRÁGOT!

2020. május 06. 06:43 - drkuktart

drkuktart_nevelgessviragot_01.JPGÓvakodjunk a hirtelen felindulásból elkövetett bejegyzésektől. Kiváltképp attól, ami sokkolóan korai órában fogant.

Még inkább, ha önellentmondástól bűzlik a dolog, mert mondjuk a kivitelezést legalább három éve dédelgetik. De persze ki számolja... 

Hát én. Maximalizmusra törekedve kerestem a megfelelő pillanatot, mikor nagy levegővel és egy ülésre jól utánajárok a nyilván rendkívül izgalmas és egyértelmű jogszabályi háttérnek, csevegek egy kedélyeset a hatóságokkal, majd a végén jól elvetem az egy éve babusgatott magokat. Mindenhol. Nem feltétlenül egyedül, hanem több lelkes és lélekkel bíró városlakóval karöltve. És ezt majd jól meg is írom. Persze ez eddig elmaradt. Azaz még nem következett be. Vérbeli dámaként késlekedik. Így hát nincs is miről írni vagyis van, csak nem arról, amiről eredetileg terveztem írni. Mégis nekiduráltam magam. Tudjuk be az egészet az extrém korai időpontnak.drkuktart_nevelgessviragot_02.JPGKihasználván, hogy igencsak korai órában kezdődött a nap, félkómában, inkább tudat híján mint birtokában cselekvésre fogtam a testet. A csaknem alvó vázban ilyenkor a maximalizmus is csak ébredezik. Az ennél is korábbi órák során pedig nyálfolyatósra alussza magát. Kiosontam tehát mellőle, kezeimen két tálcányi növénykezdeménnyel egyensúlyozva. Ilyen felszereléssel elszánt az, ki messzire jut. Ambíciózus tervek nem lévén a hajnalban magam sem gondoltam a ház előtt omladozó két amorf betonnál komolyabb távra. 

Mint említettem, nem ma kezdtem. Se a tervek szövögetését, se az esetlen megvalósítást. Először 2018 tavaszán vetemedtem hasonló tettre. Ez volt az az év, mikor vásárolt palántákkal felszerelkezve immár nem csupán az éves balkonládaprojektre terjedt ki figyelmem, de az utcán állítólag tizenikszéve gazt babusgató három hatalmas ládára is. Akkor nyakig földesen egy, a jövőben zöldtől burjánzó, méltán az utca díszének tartott ládarengeteggel a lelki szemeim előtt elégedetten ácsorogtam a kézzel írt #nevelgessvirágot táblákkal körbebástyázott, pár száz forintért vásárolt törpe szegfű (dianthus whatfild wisp), kukacvirágok (porcsinrózsa avagy portulaca grandiflora) és társaik felett.

Nem az elismerés hajtott, de mégis jól esett, mikor innen-onnan jöttek a házból a kedves szavak, hogy végre. Persze nem mindenki vette észre, de az egyre sokasodó elismerésekre is tekintettel talán kijelenthető, hogy a látvány másnak is tetszett. Valakinek olyannyira, hogy egy nap elteltével eltűntette a táblát, majd az azt követő hat nap után - így emlékezve meg az ültetés hétfordulójáról - bravúros módon eltűntette a törpeszegfű növényt a nagyobbacska dézsából, tátongó lyukat hagyva a sötétségben. Abban bizonyára egyetértünk, hogy ez a kifejezés találóan megénekli az illető szellemének árnyalatát is. Az izgalmas utazás itt nem állt meg, ugyanis pár héttel később a betonkaspókból varázslatos módon szublimált két kővirág palánta is. A testvériesség és az igazságosság jegyében egyik növény az egyik ládát, míg a másik a másikat hagyta faképnél.

drkuktart_nevelgessviragot_03.JPGMinek is tagadni, a fenti történéseknek tapasztalaton alapuló előjelei voltak bőven. Ültetéskor többen kételkedtek az elképzelés sikerességében, mondván, úgyis ellopják. Naivan legyintettem, miért is tennék? Egyrészt három-négyszáz forintos apró palántákról van szó, aminek eltulajdonításáért senki nem mocskolná be becsületét, másrészt minden elhaladó beláthatja, hogy ezek a színpompás növények a környék díszei lesznek - itt nyilván dolgozott bennem az elfogulatlan életadó 'anya' büszkesége is -, jól vannak ott, ahol vannak. A növények fentiek szerinti eltűnése ismét előcsalogatta a kétkedőket, de úgy voltam vele, nem szabad feladni. 

Így került tettvágytól duzzadó elszántsággal az arctalan elkövető által lelkiismeretesen kitisztított vályúba, illetve a megmaradt növények mellé az egyik nagyobb multinál fellelt virágmagkeverék. Ahogy a palántákat, ezeket is öntöztem naponta. A magvetés kezdetekben az embeszabásúak által nem igen látható eredménnyel bír, nem úgy az éhenkórász házigalambok számára. Ezek a nagyvárosokban méltán közkedvelt repülő lények ugyanis jól ellátott madáretetőként tekintettek a földtakaró alatt éledező magokra, és csupán a csírák megjelenésével párhuzamosan néztek más etető után. Majd az ember is érzékelni kezdett és az első virágok megjelenésével ismét érkeztek az elismerések. Közös öröm, tanulás, tanítás volt. Az öntözésben résztvevő gyerekeknek is, hiszen a növények állapotában és életciklusában bekövetkező változások észlelése napi programponttá vált. A virágzás után hasonló lelkesedéssel és a következő évi vetésre gondolva vártuk, hogy az elvirágzott növények magot hozzanak.

Persze volt növény, ami meg sem érte ezt az állapotot. A nagy csodatölcsér (mirabilis jalapa) hibája talán az lehetett, hogy bokor méretűre nőtt. Egyik példánya fehér, míg a másik piros virágot hozott. Egy méteres magasságával feltűnő darab volt, nem vitás, olyan, amit tisztes távolságból kiszúr az ember. Így, mikor a növény egyszercsak megszűnt távolról láthatónak lenni, egyértelmű volt a baljós végkifejlet. Ki tudja mit és kinek árthatott, de tény, hogy tőből eltörték szegény párát, hagyva elszáradni a csonk felett. Egy nyár munkája veszett kárba ezzel, leheletnyit több, mint amit az ellopott virágpalántába fektettem.

Minden viszontagság ellenére a 2018-as édeni dzsungelen felbuzdulva tavaly is beültettem mindhárom ládát. Közös életünk immár egy évre tekintett vissza, egyértelmű volt, hogy nincs helye holmi palántának vagy vásárolt magnak, a főszerep az első nyáron felmagzott virágok utódait illeti. A mindennapi törődésnek köszönhetően a magok kicsíráztak, levelet bontottak, gyökeret eresztettek. Palántává lettek. A sztori kezdett már csöpögősen tökéletessé válni, így ideje volt hát a gonosz színre lépésének. Negatív karakterünk az előző évi oázis felett is nemes egyszerűséggel átsiklott, sőt egy kalap alá vette azt a megelőző évtizedek cigi csikkel, üres tüskés üvegekkel olykor megkínált szemetes bozótosaival. Így történt, hogy felkent emberünk azon nyomban elrendelte, hogy minden, ami él és mozog a ládákban, kerüljön kiírtásra egy, palántát valószínűleg életében nem látott kertész szakértő kezei által. Annak érdekében, hogy a későbbi szemetelőket távol tartsuk, kerüljön a kiírtott növényzet helyére szép mennyiségű szúrós bokor. Ez ugyanis kitűnően alkalmas arra, hogy a repülő féldekás porhüvelyét és az elszítt szigarettát befogadja, annak eltávolítását lehetetlenné tegye. A látványt a tüskeerdőbe beültetett egy-egy elővirágoztatott palánta maxolta ki. Tekintettel arra, hogy a gondoskodás nem terjedt ki a növények számára alkalomadtán fontosnak is minősíthető locsolás mint olyan szükségességére, jómagam pedig palántáim kiírtása után királynői sértettséggel nem néztem a ládák felé, a beültetett örökzöldek egy része kiszáradt. Azok közül, amik pedig megérték az őszt jelentős számú bokor az időközben valóban derekasra cseperedett gyomnyövények eltávolításával egyidejűleg az ismét lecsapó kertész tisztogatásának áldozatává vált. Adta, elvette.drkuktart_nevelgessviragot_04.JPGIdén - meglepő módon - nem jön a kertész. Nincs rá költségvetés, nincs rá ember. És valószínűleg nem is létszükséglet a virág. Ebben s/nem értünk egyet. Nem csupán az emberi szellemnek, de a városok zümmögő állatállományának is nélkülözhetetlen. 

Így és ezért történt tehát, hogy azon az ominózus hajnalon, ha már aludni nem tudtam hirtelen felindulásból lebillegtem a ház elé, kezemben a két hete tojástartóba magról ültetett, szomszéd által bérlocsolásban táplált virágpalántákkal a gaztól zöldelő, cigicsikkekkel pettyezett két betonmonstrum mellé. Ha már ott voltam irtottam a gyomot, ültettem a kis növényt, vizet adtam nekik. Most pedig várunk: mi, házban lakók és a virágnektártól felpörgő szárnyas barátaink is. Kívánjuk az esőt, segítsen, hogy ellóghassunk pár locsolást, a nap energiáját, hogy a palánták és a közéjük rejtett, mákszemnyi vagy éppen feles borsónyi magok hatalmas, levélszoknyás, színpompás virágokká fejlődjenek. A tánc végén pedig felkészülünk a betakarításra, hogy az egy magból utódok sokszorosát kihordó növény után jövőre ismét legyen miből ültetni. És igény esetén ismeretlen ismerősöknek is magot adni.

És ez a kettő, omladozó láda csak egy pár az országban fellelhető, hamutálnál, szemetes kosárnál jobb sorsra érdemes betonmonstrumok közül. Valamennyi nem várt, olykor kétségtelenül negatívnak ható fordulat ellenére mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy nevelgessen virágot! Ott, ahol megengedett ls megteheti: saját kertben, balkonon, ház előtt. Tényleg megéri.drkuktart_nevelgessviragot_05.JPGHa tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot kívánok!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása