KÁVÉHÁZAK ÉJSZAKÁJA: EGY MODERNISTA HARMINCAS

2018. május 03. 23:32 - drkuktart

drkuktartkavehazakejszajajadunapart01.jpg

Budapest valószínűleg egyetlen, modernista kávéháza a Duna-part és a Szent István park szomszédságában elhelyezkedő Dunapark Kávéház.

drkuktartkavehazakejszajajadunapart02.jpgJómagam is jártam már pár éve falai közt és az eltelt időre is tekintettel alig vártam, hogy az emlékeimet felelevenítendő ismét belépjek alumínium keretes kapuján. A Kávéházak Éjszakája alkalmából egy kellemes tavaszi hétfőn Rácz Péter üzletvezetővel beszélgettem a helyről és küldetésükről.

Az épületet az Alföldi Cukorgyár Rt. megbízásából Hofstätter Béla és Domány Ferenc tervezték vegyes funkcióval, így nem csupán a luxuslakások, de kifejezetten a Dunapark Kávéháznak és a Hitelbanknak dedikált helyiségeket is kialakítottak benne. Maga a Kávéház 1938-ban nyitott meg és egészen 1992-ig üzemelt. Enteriőrjét az 1990-es években átalakították és bútoráruházat, majd ékszerüzletet nyitottak a helyén. Mintegy tíz év elteltével, a külső megjelenést illetően eredeti tervek szerinti felújítást, illetve a ma igényeinek megfelelő modernizációt követően a Kávéház a kávéházi kultúra és a környékbeliek nagy örömére 2006-ban nyitott újra. Az oszlopokkal tagolt, az épület vonalát lágyan követő kivágással a galériára bepillantást engedő tér hatalmas, süllyeszthető ablakokkal néz környezetére, megengedve azt a luxust, hogy nyáron a hűsítő dunai szél a legeldugottabb sarokba is beköszönjön. Míg a szabályozás engedte, az emelet Duna-part felőli részén szivarszoba várta a vendégeket, ahonnan a ház híres, egykori lakói és vendégei, többek között Rejtő Jenő, Hatvany Lajos, Szabolcsi Bence és Heltai Jenő üvegképeinek sora vezet át a Pozsonyi út felőli részbe, amely rég volt kártyapartik titkait őrzi. A lomhán terjedő szivarfüst és az asztalon képesebbik felükkel landoló kártyalapok képzetével társulva fantáziám rögtön meglódult, s bár korabeli magyar filmeket nem ismerek, francia filmeknek és a mai látványnak is hála, könnyedén élettel töltötte meg a beszélgetésünk estéjén csendes felső szintet is.drkuktartkavehazakejszajajadunapart03i.jpg

A Kávéház megelőző arculatának megidézésében segítségünkre sietnek a falakat díszítő korabeli fényképek és festmények, valamint a falakba süllyesztett vitrinekbe helyezett dísztárgyak is.

A Dunapark Kávéház elnevezésével egységben nyitásától kezdve kizárólag kávéházként működött. Az újranyitást követően a kor igényeinek megfelelően bővült cukrászdai, majd később éttermi kínálattal. Az ételek jellemzően magyarosak, kicsit újragondolva, szem előtt tartva az esetleges ételérzékenységet, a klasszikusabb vonalt képviselő cukrászati termékek pedig saját cukrászatukban és receptúrával készülnek a hely jellegéhez méltón. Ugyanígy az italkínálatban is a klasszikus vonal a hangsúlyosabb, szépen megtartva az enteriőr és az itallap közötti egyensúlyt.drkuktartkavehazakejszajajadunapart04.jpg

A Kávéház egy napját nézve elmondható, hogy a csendesebb, reggelizős napkezdést, mozgalmas, üzleti megbeszéléseket bonyolító, ebédelő, a délutánba köszönő vendégek követik, majd este a lazább kontextusoké a szerep, melyet vasárnap és hétfő kivételével élőzene tesz teljessé. Hétvégén pedig a homlozat előtt jó időben végignyúló teraszok és a belső tér családokkal telik meg. Adtak már otthont a Kávéházat teljesen átrendező színi produkciónak is és visszatérő résztvevői a kávéházi hagyományokból táplálkozó Fizess verssel akciónak. A Kávéházak Éjszakájára két igazán testhez álló programmal készülnek: lesz itt szöveg, Felméri Péter dumaszínházos estje képében, majd az idő előrehaladtával zsidó folklórból és kortárs szerzeményekből táplálkozó muzsikával varázsolnak el Bíró Eszter előadásában olyan magyar költők mint Radnóti Miklós, Nagy László, Kányádi Sándor és Varró Dániel megzenésített versei. S bár a zenés programok a Pozsonyi út csendjét őrizendő este tízkor véget érnek, a Dunapark Kávéház ekkor még nem zárja be kapuit. Nyitvatartási idejének köszönhetően este tizenegyig lehetőségünk lesz arra, hogy a látottakat-hallottakat partnerünkkel vagy éppen nagyobb társaságunkkal együtt kávéházi módihoz méltón megvitassuk.

A részletes programkínálatért látogassátok meg a Kávéházak Éjszakája közösségi oldalát itt, a Dunapark közösségi oldalát pedig itt!

Szép napot kívánok!

DRKUKTA

 

- A bejegyzés a Kávéházak Éjszakája keretében készült el és elsőként a kapcsolódó Kávéházak Éjszakája honlapon jelent meg 2018. május 3-án. A bejegyzésben írtak értelemszerűen a szerző véleményét tükrözik. -

 

Ha tetszett a poszt, kövesd a DRKUKTART blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

If you like the post, follow DRKUKTART on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása