KEDVES MÁJUS! (Dear May,...)

2018. május 02. 23:13 - drkuktart

2018drkuktarthellomajus.jpg

Nagyon is tudatában vagyok annak, hogy a május tegnap örvendeztetett meg áldásos jelenlétével. Ugyanakkor gondoltam, hogy hagyok mindenkit nyugton majálisozni, még akkor is, ha az ilyen tevékenységet lehetetlen nyugalomban végezni.

Általában annyi mindent szeretnék kiemelni, hogy kis túlzással élve az aktuális kiemelés írásakor már abszolút nem emlékszem egyre sem. Az tuti, hogy nyakunkon a tavaszmentes tavasz utolsó hónapja, a test már egy, a délidőben a szabad ég alatt elfogyasztott ebéd alatt pecsenyepirosra sül, így sokunknak már csak az árnyékban pihegésre korlátozódik a szabadidő megélése. 

No, de a nap sem mindig süt, sőt egyes programok során évente visszatérően esik, így kifogás nincsen, éljük meg a pillanatainkat tovább májusban is.

2018. május 1. A majálist sikeresen kibekkeltük, így május másodikán szükségszerűen keveset időzünk ennél a témánál. Akkor pedig különösen, ha ezt a szösszenetet csupán harmadikán fejezem be.

2018. május 5-6. Ismét itt a Budapest100, a központban ezúttal a főváros 23 tere, eldugott piacok, zajos csomópontok és az azokat övező, mintegy 45 épület, templom, zsinagóga állnak. Tavaly, köszönhetően annak a rendkívüli jellemvonásomnak, hogy egymásra szervezem programjaimat, ki kellett hagynom a hétvégét, így mostanra nehezen kezelhető elvonási tünetek jelentkeztek nálam. Jó hír, hogy számos olyan épület ismét megnyitja a kapuit, amelyek a korábbi években látogathatóak voltak, így, ha akkor, hozzám hasonlóan lecsúsztatok róluk, itt a remek alkalom a pótlásra. A részletes program letölthető a honlapról itt, de a megjelölt helyeken papíron is rendelkezésre áll. (Az esemény alatt jellemzően süt a nap.)

2018. május 6. Anyák napja.

Na, és akkor eddig jutottam a megjegyzett programokat illetően. Csoda, hogy egymásra szervezek dolgokat?

2018. május 11. Art Mozik Éjszakája Budapesten a Művész, a Tabán, a Puskin, a Toldi és a Kino Cafe mozikban késő délutántól hajnalig. A részletes program innen érhető el. 

2018. május 11-13. Rosalia, ahol a szlogen szerint egymás mosolyába kortyolhatunk. Vigyázat, a szlogen tettekre sarkalhat, jó lesz tudatosan fogyasztani a Városligetben ez időtájt elérhető italokat. Jóga, piknik, kutyapark, mesesarok, tánc és persze bor. A részletes programot itt éred el. (Az esemény alatt bizony nem meglepő, ha elered az eső, különösen péntek délutánt szereti megkínálni a jófajta tavaszi zápor.)

2018. május 11-13. Eleven Tavasz a budapesti Bartók Béla úton. Azt ugye már tudjuk, hogy a Bartók kapuja a 'Szabi híd'. Ha mégsem merészkedtünk volna a Szabadság hídon tudni, itt a kiváló alkalom, hogy megtegyük, ugyanis ezen a hétvégén minden résztvevő, legyen az galéria, kávézó, üzlet a saját profiljába passzoló programmal várja a nagyérdeműt. A teljesség igénye nélkül lesz utcai virágültetés (hipp-hipp), fényképgyűjtögetés a múltról, utcaszínező, ruhavásár, egzotikus társasjátékozás, ugróiskola, zene minden mennyiségben. A részletes programkínálatot itt találod.

2018. május 17-20. Gourmet Fesztivál a Millenárison, ahol mindenki ott lesz, aki számít a gasztroban. A programokról itt olvashattok. (Ujjak csuriban, hogy idén elkerülje az égi áldás az eseményt, hiszen az elmúlt években átlagban kaptak eleget.) 

2018. május 17-20. Pünkösdi hosszú hétvége, ami - ha eddig túlpörögtünk volna - igencsak csábít egy pár napos elvonulásra.

2018. május 18. Idén első alkalommal rendezik meg a Kávéházak Éjszakáját Budapesten, ahol mintegy húsz történelmi vagy éppen újhullámos egység (így klasszikus kávéház, cukrászda, kávézó) vár minket irodalmi és zenei, valamint egyéb tematikus programokkal, Budapestnek mint a XX. század eleji kávévárosnak tisztelettel adózva. A résztvevő helyek skálája széles, kulturális és gasztrofronton is eltérő kínálattal, azonban egy valami mindegyikben közös, ez pedig nem más mint sajátos közösségteremtő erejük. A részletes programot itt találod.  

2018. május (nem írok dátumot annak okán, hogy a tárlat augusztusig tart nyitva) Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018. nevet viseli a Műcsarnok aktuális időszaki kiállítása, ami a népművészetet állítja középpontba, de távolról sem valami avítt módon. Kortárs kézművesség napjainkban. Részletek itt.  

2018. május (maga az időszaki kiállítás júniusig tart) Budapest Történeti Múzeum Vármúzeum részlegének kiállítása, Akik Budapestet építették 3.0. A kiállításban nem csak az az üdítő, hogy az odakint az elviselhetetlenségig duzzadó turistatömeget  - tisztelet a kivételnek - nem érdekli a kilátás, így szinte magunk lehetünk. Kellemes maga a kiállítás hossza is, és remek a lehetőség, hogy a jeggyel az olyan állandó kiállításokat is megtekinthetjük mint a Budapest - Fény és árnyék. Ez utóbbi kitűnő kiindulópont egy Budapesttel éppenhogy ismerkedő, de egy őshonos lakos számára is a város megismeréséhez. A Vármúzeum kiállításairól itt olvashatsz többet. (A múzeum igencsak eső- és napszúrásbiztos hely.)

2018. május 17-21. A hétvége, mikor megannyi szekszárdi borospince kinyitja kapuit, így előzetes egyeztetés nélkül, de a megadott nyitvatartási időben felkereshetjük a kiszemelt pincészeteket, hogy testközelből (is) szemügyre (is) vehessük boraikat (is). Nem csupán dedikált buszjáratokkal, de gyermekprogramokkal és - tudván, hogy a bor mellé elkél az étel, - harapnivalókkal is készülnek a résztvevő borászatok. A részletes programot itt találod. És akkor még az egyidejűleg megrendezésre kerülő szekszárdi Pünkösdi Hal- és Vadünnep jóságairól szót sem ejtettünk.

2018. május 18-27. Balaton Camino 2018. Szuper kezdeményezés a távot 2017 februárjában tíz nap alatt már teljesítő, Budavári Dóra, Rákász-Losonczy Judit és Scherer Anna alkotta triótól. "A napi indulási helyszínek és időpontok nyilvánosak, csatlakozni ér, annál is inkább, mert 2 hétvégét, köztük egy hosszú hétvégét is magába foglal a 10 nap." A pontos menetrendért és friss tudósításokért kövesd a Balaton Camino közösségi oldalát itt

2018. május 24. A világzenét játszó Ethnofil zenekar The Edge című lemezének bemutató koncertje Budapesten az A38-on. Részletek itt

Egyelőre ennyi, előre elkészített lista hiányában talán nem is olyan rossz. Fűben fekvős, eget bámulós, balzsamos májust kívánok!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice May!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2024 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása