Rögtön megnyert magának, hogy csinos kis üvegtégelybe került fémsapkával a tetején, melyen egy szép szál tehén díszelgett.
Ugyanakkor bevallom, az illatával kapcsolatban voltak kételyeim. Általában nem rajongok a vaníliás, édeskés illatokért, kivéve, ha az illat forrása ehető, és nem tartozik a rendeltetésszerű használathoz, hogy magamra kenjem. Így alapból elkerülöm a vaníliás, csokoládés és hasonló illatokkal hívogató kozmetikai termékeket. Valami hasonló menekülés utáni vágy villant be, mikor a kupakot lecsavarva beleszippantottam a kézkrémbe. Valószínűleg emiatt esett úgy, hogy vagy egy hónapig kerülgettem, mire úgy döntöttem, üsse kavics, adok egy esélyt és belenyúlok az ajándék Burt's Bees krémbe. Nem bántam meg.
Az 1984-ben alapított márkáról pár hónappal ezelőttig soha életemben nem hallottam, pedig meglehetősen széles a (több mint kétszáz féle terméket tartalmazó) portfóliója. Az amerikai Burt's Bees natúrkozmetikumként aposztrofálja termékeit, melyek között nem csupán különféle krémek, testápolók, de sminktermékek is megtalálhatóak. Bár van webshopjuk, azért annyira nem vagányak, hogy Magyarországra is szállítsanak. Annak érdekében, hogy az elérhetetlenség érzését növeljék, itthon még saját márkaboltjuk sincsen, de azért van olyan szemfüles online illetve hagyományos bolt, ahol megtalálható a polcokon a portfólió egy-egy darabja (az én krémem például állítólag a Müllerből van).
Valószínűleg magamtól sosem nyúltam volna utána, bár a tehén valóban megkapó a csomagoláson, de a mandula illat elriasztott volna, így igencsak hálás vagyok, hogy megajándékozott vele a vérem. Visszatérve a kézkrémhez: a pofás kis üveg kissé viaszos állagú, ám, kizárólag a testmelegtől olvadó, hamar felszívódó, többek között mandula olajat, grépfrút magolajat, tejet és méhviaszt tartalmazó krémet rejt. Pár ügyes mozdulattal elkenve a bőrön hamar beszívódik, nem pacsmagol és sokáig puhán tartja a lekezelt felületet. Észrevétlen ugyan nem marad, mert az illatára sokan felkapják a fejüket, ahogy kinyitom az üvegcsét. Személy szerint amennyire idegenkedtem korábban az édeskés illattól, annyira megszerettem a jó pár hónapja tartó használat alatt. Köszönhetően egyébként az állagának, meglehetősen lassan fogy, bár napi használatnak volt eddig kitéve. Mostanság a zimankónak és a fűtésnek is köszönhetően jóval gyorsabban szárazzá váló bőr birtokában egy kéznél lévő jó kis kézkrém eléggé feldobja a napot, különösen, ha használjuk is. Annyira megszerettem, hogy most, hogy pár napja elkevertem valahol a káoszt messziről nem ismerő szobák valamelyikében, kezd már igencsak hiányozni. Megyek is, folytatom a keresést!
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!
Szép napot!
If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!
Have a nice day!
DRKUKTA
Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!