BUDAPEST FÉNYEI ADVENTKOR (Waiting for Christmas in Budapest)

2016. december 22. 06:20 - drkuktart

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_01.jpg

A magyar főváros idejekorán fényárba borult már az adventi időszakot megelőzően és valószínűleg szépen is tartja majd magát egészen az új esztendő kezdetéig.

Szokatlan módon 2016. november 27-ét, advent első vasárnapját megelőzően elkezdtek kiszivárogni a vásárok és ezzel együtt az ünnepi fények Budapest utcáira. A hideg mászkál a hátamon a plázák hónapokkal megelőzően olcsónak tűnő műanyag gömbökkel feldíszített műfenyőitől és az unalomig játszott angol nyelvű daloktól. Ez a csodálatosnak kevésbé mondható duó pont az ellenkező hatást éri el, az ember inkább belefásul a látványba és a hangzavarba, ahelyett, hogy az ünnepi vásárlásra szottyanna kedve. De legalább tökéletesen alkalmasak arra, hogy a gyermekeket teljesen megkavarják.

Ezzel totál ellentétes az ízlésesen feldíszített utcák hatása. Mikor a korai sötétedés mellett apró fénypontokkal világosságot csempésznek a hideg estbe és ezzel a mindennapokba. Egyre több helyen találunk a templomok mellett és közterek közepén fénysorokkal feldíszített fákat, betlehemekkel együtt. A meghitt hangulathoz nem kell több, az izzósorok sárga-fehér fénye tökéletesen elegendő. Budapest ilyenkor az egyik legszebb arcát mutatja. drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_02.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_03.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_04.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_05.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_06.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_07.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_08.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_09.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_10.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_11.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_12.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_13.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_14.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_15.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_16.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_17.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_18.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_19.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_20.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_21.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_22.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_23.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_24.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_25.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_26.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_27.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_28.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_29.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_30.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_31.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_32.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_33.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_34.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_35.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_36.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_37.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_38.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_39.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_40.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_41.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_42.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_43.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_44.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_45.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_46.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_47.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_48.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_49.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_50.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_51.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_52.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_53.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_54.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_55.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_56.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_57.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_58.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_59.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_60.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_61.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_62.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_63.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_64.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_65.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_66.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_67.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_70.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_71.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_72.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_73.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_74.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_75.jpg

drkuktart_budapestkaracsonychristmas2016_76.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2020 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without permission.
süti beállítások módosítása