Először idén ölelte fel a Mercedes-Benz a budapesti rendezésű Central European Fashion Days szervezését, ami ennek köszönhetően átkeresztelődött Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe-ra.
Az esemény a Design Terminál és a Mercedes-Benz Hungária Kft. összefogásából született és 2015. október 10-11. között a Várkert Bazárban zajlott le. Pár szösszenet erejéig emlékezzünk meg a nemzetközi Fashion Week keletkezéséről. Ahogyan azt a sajtóanyagban olvashattuk, a "hivatalos Fashion Week története több évtizedre nyúlik vissza. Fashion Week-et New Yorkban,1943-ban szerveztek először Press Week néven. A cél az volt, hogy a második világháború alatt elvonják a figyelmet a francia divatiparról, így bemutatkozási lehetőséget biztosítottak az amerikai divattervezőknek. 1944-ben Ruth Finley elindította a Fashion Calendar nevű kiadványt, ami a divatvilág összes eseményét egy helyen tette elérhetővé. 1975 fordulópont volt a divatipar történetében. A szeptemberi és februári bemutatókat ekkor nevezték el hivatalosan New York Fashion Weeknek. Ugyanabban az évben Milánóban, majd 1984-ben Londonban is elindultak a divathetek. (…) A korábbi hazai eseményeket Central European Fashion Days néven évente egy alkalommal a Gombold újra! döntőjével együtt rendezték."
A két napos esemény mindkét napjába volt alkalmam belekóstolni, és nemcsak a kifutó mellett, de a színfalak mögött is. A regisztráció zökkenőmentesen ment mind a kettő alkalommal, és ez volt az a pont, amikor a bemutatóra jogosító szivárványszínű papírkarpántok alatt eltűnt az alkarom. Bent a Várkert Bazár már jópárszor látott színfalai fogadtak, e szempontból tehát az esemény nem mutatott semmi újat az itt megrendezett korábbi divateseményekhez képest, hiszen a színhely az adott volt, és nem változtattak rajta lényegében semmit sem, sem a szponzorok megjelenésével, sem a kiállítók kis részlegével. Ez utóbbiakat volt alkalmunk többször is szemügyre venni, imádtam Dora Abodi és Reka Vago Shoes kooperációjából létrejött elvetemült platform szandálokat a Dystopia gardens kollekcióból, illetve dorivisy itt debütált Colmena kollekcióját, különösen a féloldalas gigantikus méretű, mégis légies fülbevalót, azzal, hogy ott folytatott beszélgetésünk alapján már most egyértelműen rajongok a kollekció soha nem látott, de tervbe vett további rózsaarany darabjaiért.
Köszönhetően annak, hogy a hétvégém Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe-tól függetlenül is meglehetősen kaotikus volt, minden, de minden ezen a két napon jött össze, az olyan régen várt tengerentúli látogatótól kezdve a hónapok óta szervezett osztálytalálkozón át a majd egy hónapja lefoglalt múzeumlátogatásig, így a felkínált divatbemutatókból is muszáj volt szemezgetnem. Az átlagos laza szombati napnak induló szombat első felét követően miután végre összekapartuk magunkat és megérkeztünk a Várkert Bazárba, sorban haladva volt alkalmunk megtekinteni Domi Grzybk (imádtam a zenéjét), ....
....az ANDA, valamint....
.... Konsanszky jövő tavasz-nyári kollekcióját néha bekacsintva a backstage-be is, ahol nyilván mindenki nagyon örült a téblábolásunknak.
Vasárnap már céltudatosabban és szervezettebben érkeztünk, lerázva magunkról a hétköznapok okozta sokkot, és nyitástól kezdve élvezhettük a bemutatókat. A Kele Clothing hozta a szokott kedves formáját némi retró beütéssel.
Őket követte a Young Talents Shows, aminek keretében a KOMOD, Zsigmond Dora Menswear, az LBL, Nora Sarman és a November mutatta be a következő szezonra alkotott kollekcióját.
Itt jegyezném meg félhangosan, hogy Nora Sarman ebben a szekcióban való bemutatása személy szerint engem meglepett, na nem a fiatalság vagy a tehetség szempontjából megkérdőjelezve munkásságát, hanem sokkalta inkább magát a beosztást kérdőjelek elé szorítva. Sármán Nóra neve hallatán egy, már hosszú évek óta a magyar divatszakmában jelen lévő ismert tervező ugrik be. Természetesen ennek a névnek megfelelő volt a Young Talents Shows keretében bemutatott kollekció részlet is, ami láttán mellettem többek és jómagam is felsóhajtottam: csupa romantika, légies tüllök, finom csipkék a kifutó felett pár centivel végigsuhanó modelleken. Csodaszép, csodaérzéki, ugyanakkor csodabájos.
Ezt a szinte már nem evilági finomságot sokkolva váltotta a November kollekciója, amit nem tudtam hova tenni. Kicsit úgy éreztem magamat mint amikor élő közvetítés során láttam Eriket, az angolnát (Eric Moussambani Malonga) a 2000-es olimpián az ötvenes medencébe majdhogynem belefulladni. Akkor ugyanis azt hittem, hogy vicc, amit látok. Most így voltam November agyonszaggatott antiélet kollekciójával.
Ezt követően körbenéztünk a backstage-ben, és szemtanúi lehettünk a KataSzegedi bemutató előkészületeinek is.
A két nap során meglátogatott bemutatók közül pedig következzék most a kedvencem. A legesleg pedig nem más mint Kata Szegedi vibráló 2016-os tavaszi-nyári kollekciója volt. Ha a Kata Szegedi márkára gondolok elsősorban izgalmas printek, felületek jutnak az eszembe, és a tervező ezúttal sem okozott csalódást. A kollekció színpompás darabjai ámulatba ejtettek, és már a kifutón való első feltűnést követően azt éreztem, nagyon-nagyon szeretném egyes darabjait már most a sajátomnak tudni, nem tudok még fél évet várni: fémesen csillogó anyagok, páncélszerű crop topok, gigantikus flitterek, hatalmas találat, és ezzel mindannyian, kik egymás mellett pislogtunk, egyetértettünk.
A fenti részletek mellett persze senkit sem szeretnék kétségek között hagyni a bemutatott teljes repertoár tekintetében, így a minden részletre kiterjedő, profi fotósok által készített kifutós fotókért javaslom, hogy kattints a Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe hivatalos közösségi oldalára ide, ahol tervezőnként lebontva megtekintheted valamennyi bemutatott kollekciót.
Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről!
Szép napot!
If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!
Have a nice day!
DRKUKTA
A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!