EGER MENŐ REGGELIZŐJE: CSAKAMOST (New breakfast-lunch place in Eger)

2015. március 04. 08:16 - drkuktart

drkuktartcsakamosteger01.jpg

Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, de én reggelizem. Sőt, ha tehetem, és óráink egyet ütnek, a barátaimmal teszem ezt egy-egy szorgos munkanap hajnalán. Pont emiatt kicsi szívem  mindig nagyot dobban, és kellemes izgalom, őrjítő türelmetlenség lesz rajtam úrrá, ha új és igényes reggeliző (ebédlő) helyek ütik fel fejüket a városban. Még akkor is, ha a város éppen nem Budapest, hanem bármely másik magyar város. A lényeg, hogy legyen esélyem letesztelni az új helyet. Eger új büszkeségét, a CSAKAMOST névre keresztelt gasztroszentélyt leteszteltem mind szemmel, mind ízlelőbimbókkal, és teljesen odavagyok érte.

drkuktartcsakamosteger02.jpg

A közösségi médiában akadtam rájuk, és a letisztult dizájn, a régóta kedvenc magyar lámpák rögtön arra sarkaltak, hogy megjegyezzem nevét, és alkalomadtán kipróbáljam őket. Az alkalom hamarabb jött el, mind gondoltam volna, s miután enni kell, éltem is a lehetőséggel. Az elhelyezkedésükről a közösségi oldalukon található részletes leírásnak hála rendkívül egyszerűen odataláltam hozzájuk, ugyanis nem restellték elmagyarázni, hogy Egerben a Bajcsy-Zsilinszky utca 17. szám alatt a belső udvarban találhatóak. Maga az épület kapuja és a mennyezeten található freskó már megér egy látogatást. Ottjártamkor nem volt a szabadban ücsörgős idő, de lelki szemeim előtt már megjelent egy, a napsugár által végigasszisztált ücsörgés a szabad levegőn egy jó pohár frissen facsart gyümölcslével. 

drkuktartcsakamosteger03.jpg

drkuktartcsakamosteger04.jpg

Mindamellett nem siratom, hogy nem akaródzott kint leülnöm, mert így a belső tér mindenegyes négyzetcentiméterét felmérhettem, figyelhettem a pult mögötti serény munkát. Azontúl, hogy a korábban látott pár fotón elsősorban a kialakítás volt az, ami megfogott, számtalan más pozitív élmény is ért. Kezdődött az egész a felkészült és kedves kiszolgálással. A rendelés a pultnál történik, majd helyet foglalsz, és kihozzák számodra a választott ételt, italt. Igen, a rendelés az első, és igen a pultnál, ahogy jó pár hasonló jellegű helyen, így van alkalmad felmérni mi mindennel is készültek neked. Nem árt, ha ismerős vagy helyben és felkészülten érkezel. De, ha nem, az sem baj, hiszen rögtön érkezik a felsorolás, hogy mi mindent ihatsz és ehetsz. Annyi mindenük van, és ebből jó pár étel elsőre szokatlan finomság, hogy jómagam meglehetősen esetlenül ácsorogtam az első pár percben, nem tudván, hogy mit is szeretnék rendelni. Számos frissen facsart gyümölcslével és frissen készült (zúzott, turmixolt, zanzásított, egyneműsített vagy mi is erre a szakszó, ha egyáltalán létezik) smoothie-val szolgálnak, sőt, ha nem tudod, hogy mi a különbség a dzsúz és a smoothie között, még erre is válasszal szolgálnak. Mégpedig olyannal, hogy náluk a különbség a két itóka között - köszönhetően a penge felszereléseknek - gyakorlatilag nem sok. És ezt el is hiszem, hiszen a saját szememmel láttam. Ha éhes vagy, és reggeli időben avagy tízóraira éhesen térsz be hozzájuk, csak győzz választani a rétesek, bundás kenyér, hemendegsz (de szép is ez így, fonetikusan), görög joghurt és házi müzli, müzliszelet, magos croissant és egyéb péksütik, kekszek, mindenféle földi javakban dúskáló szendvicsek közül. Ennyit jegyeztem meg a kínálatból, bár gyanítom, hogy még folytatódik. Ebédmenüvel is készülnek napról-napra változó, de jellemzően inkább zöldséges, mint húsos kínálattal. Persze, sok beszédnek, sok az alja, nézzük, mi mindent teszteltünk. drkuktartcsakamosteger05.jpgdrkuktartcsakamosteger06.jpgdrkuktartcsakamosteger07.jpgdrkuktartcsakamosteger07a.jpgdrkuktartcsakamosteger08.jpgdrkuktartcsakamosteger09.jpg

drkuktartcsakamosteger10.jpgEgyik oldalról érkezett kettő deci mennyei grapefruit dzsúz és egy céklás-répás rétes, majd egy fincsi kis kapucsínó. Mindegyik csillagos ötös. A rétes különösen, főleg, mert még soha sem ettem e kettő zöldség kombinációjával töltött rétest, sőt, soha az eszembe sem jutott, hogy ilyet lehetne, és, hogy milyen is lehet. Édes és ízletes, nagyon is! Hozzáteszem a választás meglehetősen nehéz volt, mert ott pipiskedett még a pulton az almás, a banános, valamint a narancsos-magvas rétes is. De ne legyek telhetetlen, jövünk mi még ide, majd akkor ezekből is csipegetünk. drkuktartcsakamosteger11.jpgdrkuktartcsakamosteger12.jpg

drkuktartcsakamosteger13.jpg

drkuktartcsakamosteger14.jpgMielőtt felfedném a kóstolt ebédmenüt, nézzünk körbe a pár szóban már korábban méltatott enteriőr háza táján is. Mind bent (mind kint) meglehetősen sok asztal és ülőalkalmatosság található, szerencsére. Ez a mennyiség azonban mégsem teszi egyhangúvá a látványt, köszönhetően a frappánsan válogatott, különböző stílusú asztaloknak és székeknek. Leghátul az asztallapként szolgáló fatörzs természetes vonalát érvényesülni hagyó három asztal sorakozik pihe-puha párnákkal fedett pad és a kellemes vonalú Eames székek között. A következő sorban négy darab, négyzetes asztallappal fedett asztalok várakoznak kettő-kettő napsárga székkel, majd, ha egyedül vagy, és a kávédat hintaszékben fogyasztanád inkább el, akkor irány a három, ülésre is alkalmas, de asztalnak is használható farönkkel körbefogott Eames RAR hintaszék. A falról a tulajdonos indiai emlékei kacsintanak le ránk, és bármerre is nézünk, biztosan megakad a szemünk egy-egy virágpalántán vagy éppen kihajtó virághagymán. Hiába, itt a kikelet! Fejünk felett nem más mint a rendkívül ötletes és dekoratív frantaagi.LÁMPÁK. ölelik körbe a világosságot ontó égőket. Alapvető szín a fehér, a napsárga, a türkiz, valamint a nyers, esetleg lakkozott fa. A látvány természetesen úgy kerek, hogy a CSAKAMOST munkatársai is türkiz kötényt viselnek, és ez a szín különböző árnyalatokban visszaköszön a tálalóeszközökön is: a csészék, bögrék CSAKAMOST logóján, vagy a csodálatos Apacuka ceramics tányérkon, amelyből nincsen két egyforma darab. A betérőket egy, az ajtó felé forduló Nevető Buddha szobor köszönti. Maga a hely, minden egyes részével számomra olyannyira hiteles és kerek, hogyha Egerben élnék, valószínűleg verseny nélkül pályázna a kedvenc reggelizőhely megtisztelő címére, arról nem is beszélve, hogy a fővárosban is megállná a helyét. Kétségtelenül. 

drkuktartcsakamosteger15.jpg

drkuktartcsakamosteger16.jpgdrkuktartcsakamosteger17.jpgdrkuktartcsakamosteger18.jpg

drkuktartcsakamosteger19.jpg

drkuktartcsakamosteger20.jpg

drkuktartcsakamosteger21.jpg

drkuktartcsakamosteger22.jpg

drkuktartcsakamosteger23.jpg

drkuktartcsakamosteger24.jpg

drkuktartcsakamosteger25.jpg

drkuktartcsakamosteger26.jpg

drkuktartcsakamosteger27.jpg

drkuktartcsakamosteger28.jpg

drkuktartcsakamosteger29.jpg

drkuktartcsakamosteger30.jpgdrkuktartcsakamosteger31.jpgEl ne felejtsem megemlíteni a ottjártamkor aktuális ebédmenüt sem. Egyik oldalról ugye érintettük a reggeli harapnivalók széles skáláját, amiből le is csúszott pár falat, illetve kortyintás a megfelelő helyre. A másik oldalról pedig ebédmenü formájában érkezett a szuper kis paprikaleves csészében, túrópogácsával a közepében, főételként az avokádós, mexikói beütésű (fejtett bab, kukorica, paradicsom, újhagyma stb.) fűszeres quiché. Abszolút telítő adagok így párban. Mielőtt otthon, varázskezű párocskám nem készített paprikalevest (húsgombóccal) el sem tudtam képzelni, hogy paprikából is készül leves, azóta viszont rajongok érte. A CSAKAMOST paprikalevese is nagyszerű, a túrópogácsa egyedi és szuperül kiegészíti a leves ízvilágát. Plusz pont - amellett, hogy ilyet sem tapasztaltam még sehol máshol -, hogy desszert gyanánt eszpresszós csészében frissen forralt piros bogyós szálas tea érkezik. Tökéletes lezárója ennek a húsmentes, könnyű, de kiadós ebédmenünek. Imádtam. 

drkuktartcsakamosteger32.jpg

drkuktartcsakamosteger33.jpg

drkuktartcsakamosteger34.jpg

drkuktartcsakamosteger35.jpg

drkuktartcsakamosteger36.jpg

drkuktartcsakamosteger37.jpgdrkuktartcsakamosteger38.jpgSokat akar a szarka, de nem bírja a farka. Nos, jellemző rám, de inkább bírom, mint nem. Nem is hazudtoltam meg önmagamat, így gondoltam a másnap reggelemre is azzal, hogy vásároltam egy almás-kivis szósszal, gyümölcsdarabokkal körbeölelt görög natúrjoghurtot is, amin natúr papírzacskóban ott figyegett a CSAKAMOST mennyei házmüzlije is. Nem lenne teljes a kép, ha elhallgatnám, hogy jött vele egy alma-cékla-répa lé is, hiszen mint tudjuk, reggel nagyon fontos a folyadékbevitel. Őket, másnap kora reggel fogyasztottam el szerény hajlékomban, és (akár utálod ezt a kifejezést, akár nem) behaltam az élménytől (te is behalnál). A céklás csoda kitűnő egyveleg, két puszira le is csusszant a gigámon. A joghurt-müzli párosa pedig maga az álom. A masszív állagú, mégis krémes joghurt kissé összekeveredett a hazafelé úton a gyümölcsös szósszal, így külön nem bolygattam tovább, csupán rászórtam a CSAKAMOST által összepakolt, pirított pelyhekkel, puffanccsal, natúr kesudióval, mazsolával, aszalt vörösáfonyával és sárgabarackkal bolondított müzlit. Amikor az első falatot a számban éreztem, na, az tipikusan az az érzés volt, ami a tévé képernyőjén átszivárog, amikor az ételtől (tipikusan joghurttól) elalélnak a reklámfilm szereplői. Ahogy a falat mögött bezárultak ajkaim, lehunytam a szemem, és a külvilágot kizárva ízleltem a joghurt-gyümölcs-pirított müzli egyvelegét. Mennyei. Zárszóként még annyi, hogy a CSAKAMOST a fentiekre (az i-re) a kitűnő minőségen és kellemes külsőn túl azzal teszi fel a pontot, hogy vásárlóikat igyekeznek környezettudatos szemlélet felé terelgetni. Teszik ezt azzal, hogy példának okáért a céklás gyümölcslevemet betétdíjas üvegben bocsátották rendelkezésemre. Ha visszaviszem az üveget, visszakapom a díjat. Nagyszerű kezdeményezés, mégha csak kicsiben is indult el, mégis öröm látni, hogy manapság, amikor sokan hajlamosak a minket körbevevő plasztik, papír, üveg csomagolóanyagok világában a kényelmesnek tűnő egyutas megoldást választani, akkor itt egy alig három hete nyílt hely, aki felveszi a kesztyűt és (reméljük nemcsak) szélmalomharcot vív a mindent elborító szeméttel és érdektelen fogyasztói hozzállással szemben. Hé emberek, gondolkodjunk el, hányféle módon használhatóak a vissza nem váltható üvegcsék egy icipicit nagyobb energiabefektetéssel (de mindenképpen nagyságrendekkel kisebbel, mint, ami egy új üveg előállításához kell). Menő és szuper szimpatikus felfogás. Kelljen akármeddig is tologatnom az elmosott üvegeket a kamra polcain, én tuti visszaviszem a tőlük hozott üvegeket, és nem a pénz miatt.

drkuktartcsakamosteger39.jpg

drkuktartcsakamosteger40.jpg

drkuktartcsakamosteger41.jpg

drkuktartcsakamosteger42.jpg

drkuktartcsakamosteger43.jpg

drkuktartcsakamosteger44.jpg

 Ha Egerben jártok (vagy odavalósiak vagytok), térjetek be a CSAKAMOST portájára és ne csak most, de, ha tehetitek, mindig. Megéri, mert valami igazán nagyszerű és szimpatikus dolog született. Szívből kívánok sok sikert és kitartást ehhez a klassz koncepcióhoz! A közösségi oldalukat itt találod. Ne felejtkezzünk meg ugyanakkor a DRKUKTART blogról sem. Ne maradj le az újdonságokról, kövesd a DRKUKTART oldalát a Facebook, az Instagram vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

Don't forget following DRKUKTART on Facebook or Instagram to get new feeds more times a week. Follow my blog with Bloglovin!

Have a great day!

DRKUKTA

6 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ócskás 2015.03.05. 11:35:08

"arról nem is beszélve, hogy a fővárosban is megállná a helyét. " ( a finom úri népeknél ? )Gratulálok,ismét sikerült ....A cikk egyébként tényleg étvágygerjesztő.

drkuktart 2015.03.05. 11:38:25

Kedves @ócskás! Hol látod a finom "úri népek" kifejezést a hozzászólásodon (meg az én válaszomon) kívül? Igen, én a fővárosban élek, és örülnék, ha itt is lenne egy ilyen tematikájú és színvonalú hely. A választék itt hatalmas a reggeliző helyekben, a verseny is nagy, rengeteg jó és színvonalas hely van itt is, de a Csakamost-hoz hasonló hellyel nem találkoztam még, pedig ismerek jópárat. Mindamellett örülök, hogy meghozta az étvágyadat a cikk, ha arra jársz, ne hagyd ki, fenomenális. Üdv!

főútról 2015.03.05. 21:18:12

@drkuktart: Az "úri népeket" ócskás tette hozzá, mert ez jött le neki - jogosan. A cikkből idézett mondat idézőjelben volt - helyesen. Szóval nyugi. Sajnos tényleg rossz volt a felhangja.... :(

drkuktart 2015.03.05. 21:28:33

Kedves @főútról! Tudom, hogy ő tette hozzá, és az idézőjel használatával is tisztában vagyok, köszönöm a nyugtatást. Ilyen felhangot nem olvasok ki az irományból, és nincs is belefogalmazva, így a fentiek helyes értelmezésében kételkedem. De nem magyarázom tovább a bizonyítványt, mindenki gondolja tovább a fent írtakat a saját szája íze szerint, és koncentráljon a fentiekből a számára lényeges és olyan momentumokra, amik remélhetőleg senkit nem tesznek még frusztráltabbá. További szép estét kívánok!

Cpt. Flint 2015.03.06. 14:10:44

jómagam sem csípem a főváros-vidék szembeállítást. de szerintem elég egyértelmű, hogy egyszerűen (tetszik-nem tetszik) csak a fővárosi konkurrenciához lehet hitelesen mérni egy-egy jól sikerült vidéki gasztrohelyet, mert helyben sajnos nem nagyon van összehasonlítási alap. nem hogy hasonló színvonalúból nincs több hely esetleg, hanem gyakran hasonló profilból sincs; ez a probléma.
és ez egyszerűen már csak a lélekszámból, és az ezzel arányos keresletből is következik.

floramaria 2015.06.12. 16:56:59

Nekem is nagyon tetszett a hely, el is mentünk a barátaimmal kipróbálni. Bár én nagyon csalódtam benne... Én turmixot ittam (smoothie-t), de nagyon furcsa íze volt. El is lehetett vinni úgyhogy gondoltam elajándékozom nagymamámnak, mivel csak egy kortyot ittam, de mikor éppen el akartam tenni megláttam, hogy két napja már lejárt... Visszavittem és szóltam, de csak annyit mondtak "ők cimkéznek, elcimkézték- az még jó", mindenesetre otthagytam, bár az tény, hogy utána mindannyian (kiderült, hogy az egyik barátnőmé, aki hasonlóképpen ilyen turmixot vett, is lejárt) nagyon émelyegtünk és rosszul éreztük magunkat... Nekem nagyon rossz élmény volt...
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2020 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without permission.
süti beállítások módosítása