Álomesküvő belga módra (BELGIAN DREAM WEDDING)

2014. június 30. 22:13 - drkuktart

drkuktartbelgianwedding39.jpg

Csodálatos esküvőn jártam! Mégpedig életem első külföldi esküvőjén. Nem tudtam, mire számítsak, így nem kevés fejtörést okozott a felkészülés. Csajos bejegyzés és álomesküvő következik, vigyázat!

I was invited to a wedding which was adorable! It was 'my' first wedding on abroad, so I was a bit lost how to prepare. Follow me and read my girly post about this dream wedding!

drkuktartbelgianwedding02.jpg

Az alapos felkészülés reményében, nemcsak, hogy szóban konzultáltam olyanokkal, kik nem egyszer voltak már  Belgiumban esküvőn, de beszereztem pár példányt a "szakirodalomból" is. Tettem ezt egyrészt annak érdekében, hátha tartalmaznak tippeket a vendégek illő esküvői megjelenését illetően (tudjuk ugye, hogy általában itthon nem illik bizonyos színekbe burkolni kicsiny testünket egy esketésen vendégként), másrészt a nyelv tanulmányozása okán. Nos, ez utóbbi reménytelen volt, az előbbi kapcsán pedig elmondhatom, hogy egy fikarcnyi képet sem tartalmaznak eme orgánumok a témában (vagy csak szöveg szintjén érintették, ami ugye kiesett, mert nem művelem e nyelvet).

As I was guest on the wedding, I had the feeling that I had to be well-prepared so I discussed the dress topic with people who were guests more times on weddings in Belgium. Nevertheless I bought a couple of female magazines and hoped there will be suggestions too. But I couldn't find any useful pictures. Maybe there were articles about the wedding topic but I couldn't read them because I don't talk the language. So, I really wanted to avoid big mistakes like wearing inadequate colors (i.e. in Hungary you don't wear black, white or red on a wedding when you are a guest - there are exceptions for sure, but these are the main rules how to get dressed) etc.  

drkuktartbelgianwedding04.jpg

Így tehát kemény egy hetes gondolkodás után a relatíve veszélytelen utat választottam.

After a week of hard thinking I chose the safe way and colors. 

drkuktartbelgianwedding05.jpg

drkuktartbelgianwedding06.jpg

Egy délelőttre, egy estére.

One for the morning and another for the evening. 

drkuktartbelgianwedding07.jpg

Gyanítottam, hogy nem lesz meleg, de az időjárás ennek ellenére sokkolt, ahogy kiléptem a repülőgépből (hát még az ifjú párt hogy sokkolhatta).

I was suspicious that the weather could be bad. Nevertheless I was shocked when I arrived and caught sight of the sky.

drkuktartbelgianwedding09.jpg

Ennek ellenére, mikor megérkeztünk a színhelyre az ég reménykeltőnek bizonyult. Nem úgy húsz perc elteltével, mikor is a ceremónia kezdetét vette volna. Az eső eleredt, s esett, mintha dézsából öntötték volna mintegy másfél órán keresztül.

Despite of the preliminaries, the sky was quite okay when we arrived at the ceremony spot. Unfortunately after twenty minutes it started to rain really hard and it stopped only after one and a half hour. 

drkuktartbelgianwedding10.jpg

drkuktartbelgianwedding11.jpg

drkuktartbelgianwedding12.jpg

drkuktartbelgianwedding13.jpg

Vendéglátóink voltak olyan gyorsak és talpraesettek, az eső eleredtével azonnal gondoskodtak a várakozó vendégseregről. Erre mondják, hogy öröm az ürömben?

Our hosts were ready for every emergency and provide drinks (mmm, heavenly champagne) for the waiting guests. This must be the bright side of sad weather and unexpected rain.

drkuktartbelgianwedding14.jpg

drkuktartbelgianwedding15.jpg

Az eső elálltával nem kevesebbel, mint nyakkendővel (is) szárítottuk a székeket. 

When the rain stopped, we used almost everything (accidentally ties too) to dry raindrops.

drkuktartbelgianwedding36.jpg

drkuktartbelgianwedding16.jpg

drkuktartbelgianwedding17.jpg

Az élőzene varázsa. Csodálatos hang.

The magic of live music. Wonderful voice.

drkuktartbelgianwedding18.jpg

"Paparazzi" a környezethez illő szerelésben.

The photographer knew how to get dressed. 

drkuktartbelgianwedding19.jpg

Belgiumban szokás, hogy a szertartást megelőzően füzetecskét nyújtanak át a vendégeknek, amely tartalmazza mind a pap, mind  szertartáson beszédet mondó személyek, így az ifjú pár által elmondandó szövegeket is, illetve a dalok címét is. Minthogy nem olyan nyelven íródott vala, amire mondanám, hogy értek, így a vizualitásba menekültem a szertartás alatt. A pap egyébként nagyon mókás volt, legalábbis ezt mondják a vájtfülűek.

Booklets were handed over to the guests which includes the speeches of the priest and every participant of the ceremony. This booklet also includes the title of the songs what were sung between the speeches. As I don't speak this language I tried to understand body language. The priest said funny things as I was informed by people who understood him.

drkuktartbelgianwedding21.jpg

drkuktartbelgianwedding22.jpg

drkuktartbelgianwedding23.jpg

drkuktartbelgianwedding24.jpg

Kitaláljátok miért ilyen zöld a fű?

Let's guess why is the grass so green.

drkuktartbelgianwedding26.jpg

És miután távolról sem esett elegendő eső, a ceremónia közepén természetesen eleredt újra. A szerencsésebbek előrántották ernyőjüket...

It wasn't raining long 'enough', it started to rain again in the middle of the ceremony. Those who were well-prepared those could use umbrellas promptly...

drkuktartbelgianwedding33.jpg

…míg a kevésbé előrelátóak a könyvecskével védték magukat egy darabig.

but the other part of the company used the booklets to protect themselves against the rain. 

drkuktartbelgianwedding27.jpg

Állítólag ott nem szokás összekötni az ifjú pár kezeit egymással ilyenféleképpen. Eddigi tapasztalatom szerint itthon szokás. 

Allegedly it isn't a custom to tie the hands of the couple up. Well, it's a custom in Hungary. 

drkuktartbelgianwedding28.jpg

drkuktartbelgianwedding29.jpg

drkuktartbelgianwedding30.jpg

drkuktartbelgianwedding31.jpg

drkuktartbelgianwedding32.jpg

Miután mi abszolút felkészületlenek voltunk esernyő téren, mi kaptunk utoljára ernyőt. Addig a drágalátos táskám is ázott, mintegy szolidarítva egész valómmal.

We were totally unprepared and the last who got umbrella. Until we got one, we got soaked together with my beautiful bag. Poor us. 

drkuktartbelgianwedding34.jpg

drkuktartbelgianwedding35.jpg

drkuktartbelgianwedding37.jpg

drkuktartbelgianwedding01.jpg

drkuktartbelgianwedding40.jpg

drkuktartbelgianwedding41.jpg

A szertartást követően az újdonsült házaspár fogadta a gratulációkat. Csak mint itthon. Figyelitek? Milyen sok párhuzam!

After the ceremony we had the possibility to say wedding felicitations for the couple. Just like in Hungary.

drkuktartbelgianwedding42i.jpg

Az eredetileg délelőttre szervezett, ámde kora délutáni szertartássá avanzsálódott esketést követően a móka este folytatódott. Az étterem bejáratánál az ifjú pár és a szülők fogadták a násznépet. Ezt követően kellemes pezsgő és különleges falatocskák elfogyasztására buzdított a körülöttünk sürgő-forgó felszolgálósereg.

After the ceremony we had a few hours break. The wedding was continued in the evening in the restaurant where the dream couple and their parents said welcome to their guests. We arrived in a big hall where a glass of champagne and tasty snacks were served by waiters and waitresses.  

drkuktartbelgianwedding43i.jpg

drkuktartbelgianwedding44i.jpg

A legapróbbak is odafigyeltek a megfelelő öltözék kiválasztására.

The youngest also paid attention to get dressed properly.

drkuktartbelgianwedding46i.jpg

drkuktartbelgianwedding47.jpg

Tadam, íme ebben a csodás szentélyben folytatódtak kalandjaink. Egyszerű, mégis hihetetlenül hangulatos, amelyről a megfelelően választott, beállított és lassan, de folyamatosan változó fények gondoskodtak. Lenyűgözött, mikor beléptem.

This is the room where the second part of the wedding took place. Clear style which is coloured by continuously changing, but cozy lights. I was impressed when I entered.

drkuktartbelgianwedding48.jpg

drkuktartbelgianwedding49.jpg

drkuktartbelgianwedding50.jpg

drkuktartbelgianwedding51.jpg

És kérem, igen. Majdnemhogy biztosra veszem, hogy ez itthon nem fordulna elő, bár lehet, hogy csak én nem éltem még eleget. Foci világbajnokság lévén, minden asztalnál előkerült az öltönyök zsebéből (nem is a retikülökből) az okos jószág, amely segítette az urakat az aktuálisan zajló meccs minden pillanatának követésében. Nem volt olyan asztal, ahol nem nézték volna a játékot. Hihetetlen. 

I was suprised when I realized that almost all men were watching the current game of the world cup at each table on their smart phones.

drkuktartbelgianwedding52.jpg

Az est folyamán az ifjú párról és egy-két kép erejéig családjukról folyamatos - narráció nélküli - vetítés szolgált háttérként a vacsorához.

During the dinner, pictures about the couple as slideshow were projected.

drkuktartbelgianwedding53.jpg

drkuktartbelgianwedding54.jpg

Hogy ne ugorjon százhetven vendég rögtön a svédasztalokra, a pincérek egyenként duruzsolták az asztalok képzeletbeli fülébe, hogy rajtuk a sor. Tették mindezt tapintatosan, az aktuális meccs után. Addig csak a nedűt szolgálták fel.

In order to avoid chaos at the buffet where the foods were served, the waiters called each table separately and after each other. Of course they called us only after the end of the game. 

drkuktartbelgianwedding55.jpg

drkuktartbelgianwedding56.jpg

Itt kérek könnycseppes elnézést a képek minőségéért. Csupán egy aprócska kompakt eszköz lapult táskámban, ami az esti képeknél nem kicsit cserbenhagyott. Főleg az étel és táncfotóknál. Mindenesetre elmondom, hogy a spanyol, az olasz és a francia konyha remekeiből válogathatott a vendégsereg. Többek között rákocskák, tintahalkarikák, lazac, különféle tészták, pizzácskák, serrano és iberico sonkák, paella (és rajta kis barátaim az éhes turistával szemező rákok), számtalan saláta. Annyi minden volt, hogy felsorolni avagy ízelítőt adni is lehetetlen, nemhogy végigenni (volt olyan naiv jelentkező, aki azt hitte végig tudja enni, hát nem tudta). Minden, amit ettünk isteni volt!

And this is the time to say sorry for the quality of my pictures. I only had a compact camera with me and it was cheating on me when I wanted to take photos about the food and the dancing feet. Instead of pictures let me tell you what was on the menu: Spanish, Italian and French kitchen in buffet style. Shrimps, calamari, salmon, more types of pasta, pizza slices, serrano and iberico hams, paella, many types of salads etc. It is impossible to list (or taste) everything. Everything what we ate was heavenly tasty! 

drkuktartbelgianwedding57.jpg

drkuktartbelgianwedding58.jpg

Az üvegben nem pálinka van, hanem víz.

We were in Belgium so the bottle didn't contain pálinka, but water.

drkuktartbelgianwedding59.jpg

Egy "kaotikussá" válogatott olasz tál.

A chaotic Italian plate.

drkuktartbelgianwedding60.jpg

drkuktartbelgianwedding61.jpg

drkuktartbelgianwedding62.jpg

A desszertek. 

The desserts. 

drkuktartbelgianwedding63.jpg

Katalán krém, sorbet és gyümölcs saláta. Mmmmm.

Cream Catalan, sorbet and fruit salad. Yummy. 

drkuktartbelgianwedding64.jpg

drkuktartbelgianwedding65i.jpg

drkuktartbelgianwedding66.jpg

Görbe ujjak éjszakája.

Curved fingers.

drkuktartbelgianwedding67.jpg

A tánc este fél tizenkettő körül kezdődött, de onnantól kezdve meg sem álltak a lábak egészen négy óráig. Igazi diszkózene a diszkó fénykorából mai slágerekkel vegyesen, esetenként megtűzdelve holland dalokkal, amiket nyilván nem ismertem, de csápolni, na az ment rájuk. A hangulatért a dj felelt. Fel kell, hogy fedjem a titkot: a vonatozás ott is menő. 

The dance started around thirty minutes to midnight. We were dancing until four. The music was really good too: songs from the disco era and nowadays. Sometimes Dutch songs were played s well. Well, I didn't understand them either, but I was able to wave on the rhythm. And let me disclose the secret: dance like a train (sorry, I have no idea how do you call it in English) is in a style on a Belgian wedding too.

drkuktartbelgianwedding68.jpg

A mennyasszony és az ő csodálatos ruhája.

The bride and her beautiful dress.

drkuktartbelgianwedding72.jpg

drkuktartbelgianwedding75.jpg

drkuktartbelgianwedding69.jpg

Előtérben a Tiramisu kocka.

You can see Tiramisu slice in the forefront.

drkuktartbelgianwedding70.jpg

drkuktartbelgianwedding71.jpg

drkuktartbelgianwedding73.jpg

drkuktartbelgianwedding74.jpg

drkuktartbelgianwedding76.jpg

drkuktartbelgianwedding77.jpg

Távozáskor természetesen írtunk az ifjú pár vendégkönyvébe. A többiek persze hollandul írtak a nevemben (is). Miután a holland tudásom meglehetősen behatárolt, így én magyarul is sok boldogságot kívántam nekik, ha már egyszer odavetett a sors, legyen szerencséjük és barátkozzanak (vagy ne) a magyarral ők is (mint ahogyan én a hollanddal).

At the end of the party we wrote our good wishes in the guestbook of the couple. As I am Hungarian I thought that wishing them happiness and love in Hungarian too, is appropriate.  

drkuktartbelgianwedding78.jpg

És persze nem távozhattunk köszönetajándék nélkül sem. A kis doboz egy parányi szappant rejtett.

Thank-you presents were located next to the guestbook. This lovely small soap was hidden in the paperbox. 

drkuktartbelgianwedding79.jpg

Az esküvő csodálatos és emlékezetes volt, az ifjú pár csinos, összeillő és kedves (annak ellenére, hogy először találkoztunk), az időjárás pedig olyan, amilyen, de ez legyen a legnagyobb gondja bárkinek. Ahogy mondani szokás, bármit megváltoztathatsz, az időjárást leszámítva. Sok boldogságot az ifjú párnak mégegyszer!

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebook-on ITT és Instagram-on ITT.

Szép napot kívánok!

The wedding was great and memorable despite of the weather, the couple was good-looking, they fit together and were kind, however I met them first time. You can change everything except the weather, so never mind the rain! Best of luck for a happy and prosperous married life for them!

If you like this post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE.

Have a nice day!

DRKUKTA

4 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Konyvtaroslany 2014.07.01. 12:33:22

A tűsarkú a gyepen történő mászkálás miatt kapta a "palántázócipő" nevet.

:-)

Nem túl szerencsés. Fárasztó spiccelve járkálni, hogy ne sülyedjen el öt centi mélyen az ember lánya. Vagy takaríthatod a földet a cipőd sarkáról.

drkuktart 2014.07.01. 12:35:44

@Konyvtaroslany: Ezt a kifejezést nem ismertem, de nagyon találó, köszönöm :). A spicc és a saroktisztítás is megvolt, arról meg korábban szó sem volt a meghívóban, hogy kerti szertartás lesz. De így volt emlékezetes :).

Hoppel Poppel (törölt) 2014.07.01. 12:35:50

Volt jelen ifjú pár is ezen az esküvőn? Mert nem lehetett látni se a menyasszonyt, se a vőlegényt.
Láttunk viszont egy csomó műanyag kerti széket, ettől a snassz berendezéstől volt olyan nagy "álom"?

drkuktart 2014.07.01. 12:40:20

@Hoppel Poppel: Volt bizony, szerepelnek is 1-2 képen, de a bejegyzés nem csak köréjük épül fel. Műanyag és műanyag között is van különbség, és egy olyan országban, ahol az időjárás meglehetősen változékony, találni sem lehetett volna jobb megoldást a fenti ülőalkalmatosságoknál. A Te álomesküvőd milyen? Az övéké ilyen volt.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása