BUDAPESTI VIRÁGÉDEN (Visit in the flower market of Budapest)

2015. március 18. 22:51 - drkuktart

drkuktartbudapestiviragpiac01.jpg

Alig van pár nap a csillagászati tavaszig, és mintha a természet is kezdene magához térni végre valahára. Annak érdekében, hogy még inkább alábéleljem az életérzést, valami szupertitkos belső intuíciótól vezérelve vettem a klaviatúrát és böngésztem egy jót az internetet. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne legyen Budapesten (értsd Budapest közigazgatási határain belül tömegközlekedéssel kellemesen elérhető) virágpiacként működő piac. Személyes és önző kis érdek volt ez részemről, ugyanis imádom a friss virágokat, ugyanakkor a közelünkben lévő legközelebbi virágárusban megszámlálhatatlanul sokat csalódtunk. Felmerül a kérdés, hogy miért adtunk az első és második esélyt követően több esélyt ennek a nevezett boltnak. Nos, az ügy összetett, de a bejegyzés témája nem is ez a meg nem nevezett hely. Legyen annyi elég, hogy mindig is vágytam arra, hogy dúskáljak, hacsak vizuálisan is, pillanatnyi hangulati elemként a szebbnél-szebb virágokban. Így - a bevezető elolvasásánál is rövidebb idő alatt - akadtam rá az igazi, valódi és legjobb tudomásom szerint egyetlen (nagykereskedelmi, nem mellesleg valóban szép nagy) Budapesti Virágpiacra.

The astronomical springtime is almost here and the nature seems to be almost awake. We don't need more just a little help for our soul and eyes, to believe the spring is here. That's why I've taken my computer and made a research about any possible market in Budapest where I can find thousands of flowers. I couldn't believe there is no special flower market within the border of the capital of Hungary. Well, I was right because my small research was successful and I've found the one and only wholesale flower market in Budapest. 

TOVÁBB... 4 komment

DRFLEART: LAKÁSVÁSÁR - TAVASZI KIPAKOLÁS A TELEPEN (Temporary fashion fleamarket at Telep in Budapest)

2015. március 16. 22:37 - drkuktart

drkuktartlakasvasartavaszikipakolastelepkonyha01.jpg

Jó dolog ez a közösségi média. Egyik előnye többek között, hogy az ember összegyűjtheti az ismerőseit, barátait is foglalkoztató közösségi megmozdulásokat, hogy aztán és amennyiben, ha belefér a kissé egészsételenül túlzsúfolt napirendjébe, akkor tiszteletét tegye az adott eseményen. A legutóbbi alkalmat megelőző ilyen esemény a Telep szervezésében összerántott Lakásvásár - Tavaszi kipakolás megnevezésű majdnem spontán szerveződés volt. (For English read more.)

TOVÁBB... Szólj hozzá!

DRFLEART - 1 KIS OLASZ - PIACOZZUNK: RÓMA LEGMEGDÖBBENTŐBB BOLHAPIACA (The Porta Portese Market in Rome)

2015. január 28. 19:47 - drkuktart

drkuktartromeromafleahmarketbolhapiacviaportuensemarket01.jpg

Rómában járva nem hagyhattuk ki a Via Portuense-n vasárnaponként rendezett, és az útikönyvek által magasztalt piacot, ami állítólag a II. világháborút követően a város egyre növekvő fekete kereskedelemre épülő piacából nőtte ki magát. Kétségtelenül izgalmasan hangzik. Ha jelenlegi képességeinknél is kitűnőbben olvastunk volna a jelekből, talán rájöttünk volna, hogy az odavezető úton lerobbant busz, ami helyett cirka fél óra után olyan busz jött - és aminek az egyik ülése valamilyen folyadékkal át volt itatva (nem, nem mi voltunk a szerencsések, akik beleültünk) - ritka rossz ómennek tekinthető. 

We were told by our travel guide that the flea market on Via Portuense is a must-visit place in Rome. Allegedly it grew out of the thriving black market of Rome after the Second World War. We thought it worth a visit as it sounded to be very popular (as well as great) place. Well.... as we couldn't see the future we didn't know that a bus, broken down in the middle of our way to the market must be the worst sign.  

TOVÁBB... 1 komment

DRFLEART: ANTIK PLACC A LA ANKERT (Antique and design market in AnKERT in Budapest)

2015. január 27. 17:12 - drkuktart

drkuktartankertantikplacc00.jpg

Az Antik PLACC-on játunk. Éppenhogy átköltöztek a Bálnából az AnKERTbe, így mindenki próbálgatta, szokta a helyét, ahogy én is a helyet.

I love searching for new treasures on antique markets, so visiting Antik PLACC (an antique and design market in Budapest) was quite obvious. This market's just found a new location as it has been moved from Bálna to AnKERT.

TOVÁBB... Szólj hozzá!

PIACOZZUNK: BATTHYÁNY TÉRI VÁSÁRCSARNOK VAGY MÉGSEM? (The building of the market hall No. VI. of Budapest)

2014. december 07. 21:37 - drkuktart

drkuktartbatthyanyiterivasarcsarnokbudapest01.jpg

Méltóképpen lezárandó a nagyjából egyidős budapesti vásárcsarnokok sorát, ezúttal a Batthyány téri, VI. számú vásárcsarnokba látogattam el. Nemigen járok erre felé, az épületben pedig még annál is régebben jártam: a csarnok mostani arcáról őrzött látogatásaimon túl emlékeimben még egy nagyon régi, az egykor az emeleten található közért él. 

As I've almost visited all of the market halls of Budapest which have been built in one era, so I wanted to close my visits with visiting the youngest one: the Market hall no. VI of Budapest on Batthyány square (Batthyány tér). 

TOVÁBB... Szólj hozzá!
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2024 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása