Eljött az a pillanat, aminek bekövetkeztét szinte teljes bizonyossággal sejtettem tavaly, mikor ragasztópisztollyal nekiestem az évek óta meglévő koszorúalapnak. Az a pillanat, melyben ismét pénzt adtam ki egy koszorúalapért, hiszen már egy éve ilyenkor tudtam a korábbi alap tobozokkal való egyesülését nem lesz szívem megszüntetni.
Vagy talán évtizedes, ha azt veszük, hogy az idei koszorún ugyanúgy megtalálhatók legalább egy évtizede a dobozban fekvő fenyőtobozok és makkok, mint ahogy idei dióhéjak, valamint törökmogyorók is.
Idén alkut kötöttem a hagyománnyal, így az adventi kalendáriumra kivételesen frissen vásárolt csecse-becsék is kerültek csokoládé formájában azzal, hogy minden más naptárrészlet egyébként otthon megbújó darabokból készült.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy az egyébként oly' felemelő, elmét tisztító, popsit magasan tartó kertben gazolást tematizálja ahelyett, hogy metszőollójával a túlzottan spontán nyiszatolás csapdájába esne.
Persze ugyanennyi erővel nevezhetnénk fűszerkertinek is, de maradjunk a praktikum és a közérthetőség szintjén.