Ha erős lennék a lényeg megragadásában, talán úgy fogalmaznék, hogy a testpezsdítő kávén túl az olykor meghökkentően bájos berendezési elemek, a lengyel pörkölők előnyben részesítése és a barátságosan beszédes baristák hármasa az, ami eszembe jut a Varsóban és Gdanskban tett kirándulásunk koffeinnel átitatott részéről.
Kávé, illat, koffein, mámor. Szavakba önteni nehéz, meséljenek a három napon át hazánkban rendezett, a budapesti World Coffee Championships hangulatáról a képek.
Van egy kis kávézó Budapesten, ahol már a kezdetektől fogva vallják: egy csésze kávé mind felett.
Legutóbbi prágai látogatásunk során Prága turisztikai szempontból talán kevésbé frekventált részén szálltunk meg egy elég jó kis apartmanban. Ennek köszönhetően pedig olyan kávézók is a látókörünkbe estek, amelyeket nem biztos, hogy a látogató felkeres, ha a központban száll meg.
Körülbelül tavasz (pontosítsunk: 2015 tavasza) óta készülök ennek a szösszenetnek az összerántására. Bár kutyafuttában is nagyon jó vagyok (valamire legalábbis), azért egy behatóbb összefoglaló összerittyentésére ez a létforma kevéssé alkalmas. Ugyanakkor van, ami a nagy rohanásban is feltűnik, mégpedig az, hogy a vendéglátók egyfolytában mosolyognak, az idegenhez is van egy-két kedves szavuk, nem igazán beszélnek magyarul, rettentő finom a kávéjuk és a Bircher müzli az valami fenomenális. De vajon mire derül akkor fény, amikor tizennégy percnél többet időzik az ember lánya a Budapest, VII. kerületében található The Goat Herder (vagyis a kecskepásztor) falai között?