DRÚJHULLÁM: PRÁGAI KÁVÉTÚRA MÁSODIK FELVONÁS (My second private coffee tour in Prague)

2016. november 11. 08:28 - drkuktart

drkuktart_praguecoffeekavevol2_01_coffeeroomprague.jpg

Legutóbbi prágai látogatásunk során Prága turisztikai szempontból talán kevésbé frekventált részén szálltunk meg egy elég jó kis apartmanban. Ennek köszönhetően pedig olyan kávézók is a látókörünkbe estek, amelyeket nem biztos, hogy a látogató felkeres, ha a központban száll meg.

#1 La Boheme Cafedrkuktart_praguecoffeekavevol2_02_labohemecafe.jpg

A vasúti sínek másik oldalán kezdődő Vinohradskából nyílt az az utca, ahol egy szép szecessziós épületben megbújt a szállásunk. Bár a központ felé kicsit sétálni kell, nem elérhetetlen és őszintén szólva felüdülés volt ebben a látszólag turistamentes övezetben megszállni, látni Prága igazibb, lecsupaszított arcát. Önmagamat ismétlem, mikor azt írom, hogy más fórumokon történő előzetes kutakodás után megint a Tripadvisor volt segítségemre, meg a jófej barátaim, akik lábaikat nem kímélve rótták velem a kilométereket csak azért, hogy elérjük a kiszemelt kávézókat.

Szállásunktól két-három utcányira volt található a La Boheme Cafe. Ez csak azért muris, mert tavaly hiába tudtam róla, a valóságban nem akadtam a nyomára ennek az aprócskának nem mondható kávézó-teázónak. Ez egyébként nem is csoda, hiszen a Václavské námēstítől igencsak odébb található. A dizájn méltó a névhez, bohém, eklektikus, sőt, kicsit - a filmekből ismert stílushoz mérten - gyarmati. Olyan hely, ahol az ember szívesen ücsörög. Különböző méretű asztalok, székek, kuckózásra csábító fotelek, közös lazulásra szolgáló pamlagok, az ablakban álldogálásra csábító pultok és megannyi tea, kávé és étel. Nem csoda, hogy perceket kellett várnunk - pedig meglehetősen tágas és sok férőhellyel bír -, míg felszabadult egy asztalka, ugyanis a hely tele volt. Rendelni egyébként a pultnál rendelünk, de a megrendelt termékeket az asztalokhoz hozzák, kivéve, ha elvitelre kértük azokat. A La Boheme Cafe saját maguk pörkölte kávékkal várt, amiket egyébként helyszínen is, illetve a webshopon keresztül is meg tudunk vásárolni ha képesek voltunk a többek között területek, ültetvények, blendek vagy limitált széria alapján is szelektált menüpontok alatti kávékból választani. A kávé a La Boheme Cafe tukán madaras logójával és első blikkre törzsi motívumoknak tűnő mintával díszített zacskókban kerül forgalomba. Tea fronton szintén lehetséges a helyszíni - egy egész Harney &Sons teafal csábít minket vásárlásra - és online vásárlás, ez utóbbi felületen először el kell döntenünk, hogy melyik tea érdekel (példának okáért zöld, fekete, oolong, ízesített, organikus, fehér stb.), majd az így kiválasztott menüpont alatt érdemes tovább szelektálni. Mi persze a helyszínen estünk kísértésbe, ami a többszöri visszatérések során elfogyasztott kávékat és az otthonra vásárolt kókuszos zöld teát illeti.

drkuktart_praguecoffeekavevol2_08_labohemecafe1.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_03_labohemecafe.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_08_labohemecafe2.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_04_labohemecafe.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_08_labohemecafe3.jpgdrkuktart_praguecoffeekavevol2_05_labohemecafe.jpgdrkuktart_praguecoffeekavevol2_06_labohemecafe.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_08_labohemecafe4.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_08_labohemecafe5.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_08_labohemecafe7.jpg
drkuktart_praguecoffeekavevol2_07_labohemecafe.jpgdrkuktart_praguecoffeekavevol2_08_labohemecafe.jpgA La Boheme Cafe (Sázavská 32, 120 00 Prága 2) honlapját itt, közösségi oldalát pedig itt találod.drkuktart_praguecoffeekavevol2_08_labohemecafe6.jpg

#2 Coffee Room

drkuktart_praguecoffeekavevol2_12_coffeeroomprague1.jpg

Következő betérőnk a szintén tavaly kinézett Coffee Roomba volt, ami tavaly elsősorban azzal keltette fel a figyelmemet, mert a magyar Casino Mocca kávéit tartották. Ha a központban található szállásunkról próbáltam volna tavaly megközelíteni, lehet, hogy nem lett volna őszinte az örömöm, ugyanis a kávézó Vinohradskáról is igencsak messze van gyalogszerrel. Márpedig turistaként elsősorban gyaloglunk, ha esik, ha fúj. Annyira messze volt - legalábbis aktuális fizikai, szellemi állapotunk ezt éreztette velünk - hogy a végén már átmentünk Shrek szamarába. A sétát persze megérte ez, a La Boheme Cafe-nál egyébként jóval kisebb és szűkösebb hely, annak ellenére is, hogy ottjártunkkor immár a Bonanza (Berlin) és White Label Coffee (Amszterdam) kávéival várt. A Coffee Room nem csupán kávéfronton kényeztet, de elég finom ételekkel is vár beleértve a salátával spékelt, saját maguk készítette reggeliket, szendvicseket, a különböző pékárukat, valamint tortákat és ahogy a közösségi felületeiken aktuálisan látom, a fel-felbukkanó fánkokat, így visszafele már nem esett olyan nehezünkre a gyaloglás, pláne, hogy elkaptuk a villamost is. Állandó étlapjuk nincsen, így, ha a látogatás előtt tájékozódnánk, milyen ételekkel várnak, javasolják, hogy böngésszünk kicsit a közösségi médiáikban. Mi nem tájékozódtunk, a kávéra és az atmoszférára gyúrtunk, így a helyszínen ért a kellemes meglepetés. Szintén kuckózós hely, jó nagy ablakkal a Korunni útra, megannyi kaktusszal, lapozgatni való magazinnal, széles pulttal, gyermekkorunk betűkirakóira emlékeztető menüvel a falon. 

drkuktart_praguecoffeekavevol2_09_coffeeroomprague.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_12_coffeeroomprague2.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_10_coffeeroomprague.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_12_coffeeroomprague3.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_12_coffeeroomprague4.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_11_coffeeroomprague.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_12_coffeeroomprague5.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_12_coffeeroomprague6.jpg

A Coffee Room (Korunní 74, Vinohrady 101 00, Prága) honlapját itt, míg közösségi oldalát itt találod.drkuktart_praguecoffeekavevol2_12_coffeeroomprague.jpg

#3 Čerstvē Pražená Káva

drkuktart_praguecoffeekavevol2_14_cerstveprazenakava1.jpg

Harmadik résztvevőnkkel őszintén szólva nem is számoltunk előzetesen, nem szerepelt a listán. Nem is csoda, hiszen központibb részen bújik meg ez az aprócska kávézó. Valóban nagyon kicsi, barátságos, a ma divatos kávézókkal szemben a régmúlt hangulatát idézi a bambusz újságlapozóival, asztalaival, székeivel, üveges szekrényeivel. Egy kávéra és kakaóra álltunk meg. Rendelésünk leadása során veszsük észre a pult mögül ránk kacsintó pörkölőt, hiszen ők is maguk pörkölik az árusított kávét. Ez utóbbit lehetőség van webshopon keresztül is rendelni azzal, hogy a webshop bizony csehül van. A kiszolgálás kedves, a kávé finom, de nem időztünk tovább, mert hajtott a vérünk fel a várba.drkuktart_praguecoffeekavevol2_14_cerstveprazenakava2.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_13_cerstveprazenakava.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_14_cerstveprazenakava4.jpgdrkuktart_praguecoffeekavevol2_14_cerstveprazenakava.jpgdrkuktart_praguecoffeekavevol2_14_cerstveprazenakava3.jpg

A Čerstvē Pražená Káva (Truhlářská 33, 110 00, Prága 1) honlapját itt találod.drkuktart_praguecoffeekavevol2_14_cerstveprazenakava5.jpg

#4 Monolokdrkuktart_praguecoffeekavevol2_15_monolokcafe.jpg

Utolsó egységünk a Monolok Cafe volt. A kávézó a Coffee Room-hoz közel helyezkedik el, de itt nem tudok beszámolni az idevánszorgásunk nyomoráról, ugyanis elutazásunk napján ide már kocsival érkeztünk. A berendezés a falon található installációk okán inkább egy kiállítótérre mint kávézójára emlékeztet - persze a La Marzocco gép azért gyanús volt -, azzal, hogy jó idő esetén a kávézó belső udvarában kitett székeken is lehet ücsörögni. Ez utóbbihoz nem volt szerencsém, így csak a honlapon feltett képek alapján képzelem el a szituációt. Nem csupán a cseh Coffee Source-tól beszerzett kávékból készített különböző kávéitalokban utaznak, de itt bizony bort is kínálnak, naponta frissülő desszertekkel és napi menüvel várnak. A kávé és az ételek nagyon ott vannak, csak győzzük kivárni, ugyanis a kiszolgálás esetünkben iszonyú lassú volt. De tényleg nagyon-nagyon-nagyon, ami nem esik jól, ha aznap még nem ettél, különösen annak tudatában, hogy rajtatok kívül csupán három másik asztalnál ültek. drkuktart_praguecoffeekavevol2_21_monolokcafe1.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_16_monolokcafe.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_21_monolokcafe3.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_21_monolokcafe2.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_17_monolokcafe.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_18_monolokcafe.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_19_monolokcafe.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_21_monolokcafe4.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_21_monolokcafe5.jpg

drkuktart_praguecoffeekavevol2_20_monolokcafe.jpg

A Monolok (Moravská 18, 120 00 Prága 2) cseh nyelvű honlapját itt, közösségi oldalát pedig itt éred el.drkuktart_praguecoffeekavevol2_21_monolokcafe.jpg

Az első prágai kávétúránkról írt bejegyzést ide kattintva olvashatod el. Áttekintve az akkori listámat úgy látom, még mindig van mit meglátogatni, így kicsi telhetetlen szívem szerint benéznék még: AnonymouS CoffeeAl CafeteroAlza CafeBrewbarCafe JenCafe LoungeCoffee House, Cukrárna AlchymistaKafe Karlin, KafematKavarna Prazirna, Mezi Zmky Muj Salek Kavy,Pausa 412, Styl & Interier, és a felsorolás természetesen közel sem teljes. 

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása