A Nyugati tér felé rohantam, hogy el ne mulasszam a családi randimat, mikor galád módon beszippantott a Szent István körút 22. tágasra tárt kapuja. 

A Szent István körút 18. alatti sarokház soha sem vonta magára figyelmemet. Az ajtó túlon-túl jó állapotban van és ez a sterilitás sohasem lódította meg a fantáziámat. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a körúti szmogba megbarnult homokzaton egy multivitamin bolt és egy szolárium kettősének szörnyen rikító zöld portái rémiszgetik az utca gyanútlan emberét, aki inkább menekülőre fogja a dolgot ahelyett, hogy hosszan legeltetné szemét a fölé magasodó épületen. Igazán kár, hiszen ha bejutunk, a lépcsőháztól bizonyosan leesik az állunk.

Meglehetősen elhivatott vagyok Magyarország körbeturnézása kapcsán és ez olyan tettekre sarkall mint például útiterv előzetes készítése. Így esett, mikor az ezer éve nem látott Sopronba kívánkoztam, és mikor jófej barátaim szintén ekként éreztek, bizony körbenéztem, mi az, ami eddig kimaradt Sopron és az én kapcsolatomból.

Nos, ez az a ház, ami nekem extrém sárga. Bár a színhez némi köze van csupán, megjegyzem lépcsőházi rész és az udvar jó állapotban vannak, míg az utcáról a kapuig vezető előtér siralmas és a homlokzatról is hasonlóak mondhatóak el. Ez utóbbiról nemcsak a kopott felület okán - bár ezt a fajta állapotot kifejezetten romantikusnak találom - hanem elsősorban és főleg a homlokzat alsó harmadát beborító mértéktelen mennyiségű cégér és reklámtábla miatt. Na ez az, amit elvetemült igazságosztó és jogalkotó énem rendeletben tiltana meg.

Az épület tervezőjének személyét mondhatni homály fedi. Legalábbis akkor, ha arra gondolok, hányfélét olvastam e témában, hiszen a net feneketlen bugyraiban legalább három 'jelölt' is van.