KÁVÉHÁZAK ÉJSZAKÁJA: KÁVÉHÁZI IDŐUTAZÁS A SUGÁRÚTON

2018. május 13. 11:36 - drkuktart

drkuktartkavehazakejszakajamuveszkavehaz01.jpg

A Sugárút egyik legrégebbi, ma is működő vendéglátóhelye pályafutását Kis-Gerbeaud néven kezdte, ma pedig nemes egyszerűséggel Művészként ismert.

drkuktartkavehazakejszakajamuveszkavehaz02.jpg

Az Andrássy út 29. szám alatti neoreneszánsz Szenes palotát és bérházat Szenes Ede fűszerkereskedő építtette Ray Rezső Lajos építész tervei alapján 1884-ben. A földszinti üzlethelyiségben eredetileg Szenes fűszerkereskedése üzemelt, majd annak halála után azt megvásárolta Gerbeaud Emil. A helyiségekben kialakított, késő biedermeier és neobarokk stílusú kávézó-cukrászda a budapesti Vörösmarty téren található Gerbeaud fióküzleteként kezdte meg működését negyven évvel a nagytestvér nyitását követően 1898-ban. Nem csupán az Andrássy út neve változott időközben többek között Népköztársaság útjára, de a Kis-Gerbeaud is nevet váltott. Mióta a Művész nevet viseli a levéltári adatok szerint hívták már Művész Cukrászdának, viselte - a ház homlokzatán is hirdetve - a Művész Cukrászda és Eszpresszó nevet, napjainkban pedig a Művész Kávéház és Cukrászda néven, de leginkább Művészként emlegetik. Bár nyitáskori fotók nem állnak rendelkezésre, de a berendezés - méltón az egykori fióküzlet szerephez - nagyon hasonlít a Gerbeaud berendezéséhez: a csillárok, a selyemtapéta és a kecskelábú asztalok testvérei egytől-egyig megtalálhatók a Vörösmarty téren is, sőt, a logóként funkcionáló, Művész nevet körbe ölelő forma is emlékeztet a Gerbeaud nevet keretező formára. A két vendégtérből álló Kávéházat belengi a XX. század eleji békebeli hangulat: az aranyozott gipszstukkókkal díszített mennyezetre szépen rímel a fal színe, a súlyos kristálycsillárok és légies falikarok fénye ábrándozásra csábít a második teremben pedig az ajtók közti falat betöltő hatalmas tükör alatt márvány párkánnyal fedett gyönyörű tölgyfakandalló, azon pedig a XIX. század közepéről származó, bronz alakkal díszített hasáb alakú óra és két bronz kandeláber áll. A fal mentén végigvonuló bőrülések által közrefogott helyiségeket kávéházi márványasztalok, és fonott székek töltik ki. Aki a kávéházi térnél tovább merészkedik, bizony eredeti padlóburkolatba is botlik az emeletre felvezető falépcső előterében. A csodával határos módon fennmaradt eredeti berendezés 1973-tól iparművészeti védelemben részesül.drkuktartkavehazakejszakajamuveszkavehaz03.jpg

A közeli színházak és az Operaház művészei előszeretettel látogatták és látogatják ma is. Legendássá Mándy Iván Kossuth-díjas író tette, de gyakran vendégeskedett itt Pilinszky János költő és Gatto Nero grafikus (alias Wittmann Rezső) is.drkuktartkavehazakejszakajamuveszkavehaz04.jpg

Napjainkban nem csupán kávéházi kínálattal várnak, de egyre nagyobb szerepet kap a cukrászati részleg is sőt salátákból és szendvicsekből is válogathatunk. Rebák Edit üzletvezető szavai nyomán nem vitás, hogy rendkívül büszkét a mestercukrászaik által vitt cukrászatukra, ahol az eredeti receptúrák szerint előállított klasszikus sütemények mellett saját, napjaink trendjeihez igazodó édes finomságokat is készítenek. A Kávéházak Éjszakájára nem csupán kulturális programmal, de a Kávéház és Cukrászda kerek, 120. évfordulójára emlékezvén 2018. május 18-án mutatják be évfordulós tortaszeletüket is. Az esemény keretein belül debütáló tortával a kávéházi hangulatot idézik meg. A krémes, mandulától ropogós, színeiben egy pohár habos kávéitalra emlékeztető szelet tetejére részben aranyszínben pompázó, a Művész 120 kifejezést magán viselő csokoládé emblémát illesztenek. Az ettől kezdve az állandó kínálat részét képező édesség csokoládékoronája alatt látványában egy habos kávéitalt megidéző, a múlt és jelen szerves kapcsolatát szimbolizáló süteménybe mélyeszthetjük villánkat.

drkuktartkavehazakejszakajamuveszkavehaz05.jpg

Nem csupán az ekkor debütáló torta, de a belső szalonban megrendezésre kerülő, két, verses-zenés program miatt is érdemes ide ellátogatni. Elsőként Weöres Sándor munkásságát megidézve Sárkánylehelet címen Szávai Viktória estjét tekinthetjük meg, akit Szarvas Dávid kísér hangszeren. Ezt követi Bardóczy Attila színész  francia sanzonestje Berec Péter harmonikaművész közreműködésével. Nem nehéz előre elképzelni a ránk váró hangulatot: miközben  lágy dallamok kíséretében búcsút intünk a Budai-hegyek mögött lebukó napkorongnak, kigyúlnak az Andrássy út és a Művész teraszának fényei, a motorok zúgása odakint elcsendesül, és végre valóban úgy érezhetjük, mintha a mából kilépve száz évre visszarepítő időutazáson vennénk részt. 

A részletes programkínálatért látogassátok meg a Kávéházak Éjszakája honlapját itt!  

Szép napot kívánok!

DRKUKTA

- A bejegyzés a Kávéházak Éjszakája keretében készült el és elsőként a kapcsolódó Kávéházak Éjszakája honlapon jelent meg 2018. május 10-én. A bejegyzésben írtak értelemszerűen a szerző véleményét tükrözik. - 

Ha tetszett a poszt, kövesd a DRKUKTART blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

If you like the post, follow DRKUKTART on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger!

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2020 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without permission.
süti beállítások módosítása