EGY KULTIKUS BERLINI HELY: A CLÄRCHENS BALLHAUS

2015. november 19. 08:23 - drkuktart

drkuktart_clarchensballhausberlin01.jpgBerlinben ez az egyik olyan hely, ami ugyan nem kifejezetten turistalátványosság, de látni kell, még akkor is, ha nem tartozunk a táncoslábúak közé.

Berlin Mitte elnevezésű részében bújik meg, és teljesen véletlenül bukkantam rá, miközben hajszoltam az élvezeteket a berlini privát kávétúrámon (beszámolót itt olvashatsz a koffeinről). A The Barn Berlin kisebbik egysége ugyanis nagyon közel esik a Clärchens Ballhaus-hoz. Tudtam, hogy az egyik este ide vissza kell térnünk, pedig ekkor még csak az utca felőli, az itthoni romkocsmák kerthelyiségeire hangoló zöld területet láttam. 
drkuktart_clarchensballhausberlin02.jpg

Így is történt, visszajöttünk, és nagyon kellemes időt töltöttünk el a téglafalak és a gesztenyefák árnyékában a kigyúló lámpafüzérek alatt. Első blikkre tényleg budapesti hangulat kerített hatalmába, eltekintve attól az aprócska ténytől, hogy a körülöttünk lévők nagy része németül tereferélt (bár néha itthon is jóval több idegen nyelven társalgót hallok az utcákon mint magyarul beszélgetőt). Az ital és ételválaszték szintén hű a romkocsmákhoz. A narancs az jaffa, a házi pite az valóban házi, még a meggymagot sem hagyták ki belőle és a sör az sör. 

drkuktart_clarchensballhausberlin03.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin04.jpg

Amíg kint ücsörögtünk nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget az egység elnevezésének, habár a története magával ragadó, és arról, hogy valóban szárnyaljon képzeletünk gondoskodik az étlap elejére elhelyezett kis ismertető is. 

drkuktart_clarchensballhausberlin05.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin06.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin07.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin08.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin09.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin10.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin11.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin12.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin13.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin14.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin15.jpgŐszintén szólva fogalmam sincs, milyen lehet a hely ősszel avagy télvíz idején, de, ha és amennyiben ilyenkor a táncteremben lehet helyet foglalni, azzal mindenki nyer. És ezzel az állításommal a táncteremről készült fotókat nézegetve biztosan mindenki egyet is ért. A földszinti táncterem teljesen a Tűz van, babám! című nagysikerű csehszlovák (fekete-fehér) film jutott eszembe, de bekúsztak az oly' nagy hévvel vetített és gimnazistaként infantilizmusunk teljében végigvihogott Megáll az idő című magyar film képsorai is, ne kéredzzétek, miért. drkuktart_clarchensballhausberlin16.jpg

Mit érdemes tudni a bálteremről? Azt biztosan, hogy nem mindig így nézett ki, ezt tanúsítja a lenti képek közül az egyik, egy képeslapról készített fotó is. A bálterem (jobban mondva bálház) 1913. szeptember 13-án nyílt meg az Auguststrasse 24-25. szám alatt. A tulajdonos, Fritz Bühler után ’Bühler Táncházának’ (Bálházának – Bühlers Ballhaus) nevezték. Ugyanakkor ismertté Clärchens Ballhaus néven vált miután Bühlert megölték az I. világháborúban és özvegye, Clara vette át a ház irányítását. Az épületek hivatalos papírjai elvesztek a II. világháború során, így azt, hogy a legendákkal övezett épületegyüttest pontosan mikor építették senki sem tudja.

drkuktart_clarchensballhausberlin17.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin18.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin19.jpg

Belépve a mai napig láthatjuk azt a helyet, ahol a német illusztrátor és fényképész, Heinrich Zille általában a bárnál üldögélt és rajzolt. Én nem láttam, lévén semmit nem tudtam a helyről, de majd, ha ismét arra járok, jól megnézem magamnak. A ház még napjainkban is használt poszterét Otto Dix festette 1931-ben. Az 1940-es évekig két bálterem állt a nyilvánosság szolgálatában: amíg a tömeg a lenti hatalmas teremben rázta a kor népszerű melódiáira, addig a Spandauer Vorstadt-beli kifinomult hölgyek és urak az emeleten lévő tükrös bálteremben (Tükör Terem - Spiegel Saal) táncoltak. A kép teljessége érdekében megjegyzem, hogy a pincében nem más, mint egy tekepálya üzemelt. A II. világháborút követően a tükrös báltermet zárva tartották, míg a tekepályának helyet biztosító pincét szén tárolására használták. A több épületből álló épületegyüttes első, utcafronti része a II. világháború során elszenvedett bombázások folytán olyan rossz állapotba került, hogy le kellett bontani. Az utcafront felőli rész elbontása miatt a földszinti bálterem bejárata láthatóvá vált, és ez a látvány a mai napig nem változott (nyilván a lebontott épületrész helyén manapság magasodó fák már az ezt követő időszakban nőttek). A háborús időket követően a Tükör Teremmel ellentétben a földszinti teremben újrakezdődtek a táncos mulatságok. 2005 januárjában a terem korábban alacsony bérleti díja – alkalmazkodván a Berlin Mitte-ben szokásos árszínvonalhoz – jelentős mértékben megemelkedett és a bálterem ekkor új kezekbe került. Az új tulajdonosok a földszinti terem berendezését és dekorációját megtartották javarészt változatlan állapotban és még 2005-ben megnyitották a Tükör Termet, először a II. világháború óta. A Tükör Terembe sajnos nem jutottunk be, de állítólag az épület mostani kezelői úgy döntöttek, hogy ezt is változatlan állapotban nyitják meg, így a terem falait javarészt vak tükrök díszítik, egy valószínűleg a tetőt ért bombatámadás miatt hiányos stukkókat nem javították ki és a tapéta is meglehetősen hervadt állapotban van. Ennek ellenére szerintem a képek tükrözik azt a miliőt, ahol majdnem száz évvel ezelőtt a környék arisztokratái mulattak. A Tükör Terem képeiért kattints ide, a tényszer adatok pedig innen származnak. drkuktart_clarchensballhausberlin20.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin21.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin22.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin23.jpg

A fent, jobb oldalt látható képeslap megidézi a földszinti teremben 1913-ban uralkodó állapotokat. Nem kicsit változott meg. drkuktart_clarchensballhausberlin24.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin25.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin26.jpg

drkuktart_clarchensballhausberlin27.jpg

Az egész épületegyüttes varázslatos, és az idő vasfogával és a háború nyomaival testén megidéz egy rég letűnt kort, mindenképpen javaslom meglátogatni a Clärchens Ballhaus-t akár egy táncra akár egy jó korsó sörre vagy valami harapnivalóra is (mert a mi retro rendelésünkön túl természetesen a mai ízlelőbimbóknak és gyomornak kedves falatokkal is szolgálnak). A programokat is felsoroló kapcsolódó, német nyelvű honlapot itt találod.drkuktart_clarchensballhausberlin28.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről! 

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!

Have a nice day!

DRKUKTA

A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2020 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without permission.
süti beállítások módosítása