BORMÁMOR TOKAJON INNEN, SOMLÓN TÚL (Winetasting by Wineglass Communication)

2015. november 27. 08:28 - drkuktart

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine01.jpg

Őszintén elsuttogom szinte small print méretű apró betűvel, hogy Somlóról nem sokat tudtam eddig, aminek talán az az oka, hogy nem is igazán hallottam még róla. Nem úgy a kóstoló másik résztvevőjéhez köthető borvidékről, Tokaj-Hegyaljáról. A Wineglass Communication sajtóklub e havi meghívott vendégei pályamódosító fiatalok jelige alatt Homoky Dorka Tokaj-Hegyaljáról, míg a Nagy-Somló borvidékről Kis Tamás voltak. A beszélgetés központjában a két borász által képviselt borvidékek álltak, a tételek pedig elsősorban a hárslevelű köré csoportosultak.

A Pesti Vigadó éttermében megrendezett esemény alkalmából, annak érdekében, hogy lássunk, ne csak nézzünk, vagyis kóstoljunk, ne csak igyunk, a Wineglass szerencsére megint összeállított nekünk egy kisokost. drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine02.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine03.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine04.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine05.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine06.jpg

Mit is érdemes tehát legalább dióhéjban tudni az este főszereplőinek számító borvidékekről? A Tokaj-Hegyalja borvidék „A világ legfontosabb borvidékeinek egyike, speciális talaj- és klimatikus adottságokkal. A titkot azonban nem külön az éghajlati-, fekvési-, fajta- vagy talajadottságokban kell keresnünk, hanem ezek együttes hatásában. A hosszú, párás, napos ősz kedvez az érett szőlőszemek töppedésének, aszúsodásának.  A privatizáció után több külföldi befektető is megjelent a borvidéken, az általuk szorgalmazott borászati technológia és a nyugati borízlés miatt új aszú- és borstílus megjelenéséhez vezetett. Ezek a borok már inkább a szőlőkből származó, elsődleges aromákra helyezik a hangsúlyt, könnyebbek, kevésbé oxidatívak, mint a régebbi borstílus borai. A 2000-es évek elejétől egyre többen fektetnek hangsúlyt a száraz borokra, amik megfelelő módon tudják kifejezni az aktuális termőterület sajátosságait.”

A Nagy-Somló Borvidék: „Magyarország legkisebb, de egyik nagy múlttal rendelkező borvidéke. A környező síkságból emelkedik ki az egykori tűzhányó, amelyet körbeölelnek a szőlők. A római kortól lakott, híres szőlőtermesztő hely, az első tőkéket is valószínűleg a rómaiak telepítették, amely a magyar államalapítás után királyi birtok is volt. Kedvező ökológiai adottságai következtében a napsütéses lejtőkön tökéletesen beérik a szőlő. Nagyon szeles vidék, emiatt mérsékelten meleg, bár napfényben gazdag. A lejtők miatt kedvező a besugárzás. Egyetlen borvidékünk, ahol a hegy északi oldalán is folyik szőlőtermesztés. Éghajlata kiegyenlített. Talaja vulkanikus eredetű. Legfontosabb fajtái a furmint, olaszrizling, juhfark és hárslevelű, jellemzően az itt készült bokor meghálálják az érlelést. ”

Az este során domináns hárslevelűről pedig az alábbiakat olvashattuk elöljáróban: „A Kárpát-medence egyik őshonos szőlőfajtája, hazánktól délebbre Lipovina néven ismert fajta, Bora határozottan illatos, de nem muskotályos vagy parfümös. Illatjegyeiben hársméz, szelídgesztenye, virágpor és szegfű fedezhető fel. Löszös talajon inkább lágyabb és virágosabb, míg vulkanikus talajon intenzívebb savérzetű és inkább mézes illatú bort ad, de e jegyeknél jóval többet és jóval gazdagabban is fel tud mutatni. Levele ép, kerek; fürtje igen hosszú, laza szerkezetű; bogyói közepesen nagyok, gömbölyűek, vékony héjúak, lédúsak. Napos, száraz fekvésű dűlőkben jól aszúsodnak. Októberi érlelésű, szárazságra, téli fagyokra és rothadásra érzékeny fajta. Több magyar borvidéken – Mátrai (Debrő), Egri és Villányi borvidéken – termelik, de leginkább a Tokaji borvidék jellemző fajtája, ahol a furminttal együtt a tokaji borkülönlegességek alapját is adja. Az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kap, mára saját rendezvénye is van, a Hárslevelűk éjszakája. ”

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine07.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine08.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine09.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine10.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine11.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine12.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine13.jpg

A tételek, amelyekre az estét szépen felfűzték pedig sorban a következők voltak: a kissé zavaros, még hordómintaként jelen lévő két idei bor a körülbelül húsz éves ültetvényről származó Somlói Vándor Juhfark (2015), illetve Somló egyik igen szép részéről érkezett Somlói Vándor Hárslevelű (2015) nyitotta a sort. Ezt követően érkezett Homoky Dorka két bora, amelyek a többi borhoz hasonlóan Tállyáról érkeztek, pontosabban a Sas-alja dűlőről: a Sas-alja Hárslevelű 2013-as és 2012-es évjáratban. Majd Kis Tamás boraihoz tértünk vissza: az ötödik bor a négy fajta szőlő házasításából készült Vándor Cuvée (2014) néven, a hatodik tétel pedig a Somlói Vándor mintegy harminc éves ültetvényéről ékezett Olaszrizling (2014). A sajtóklubot Homoky Dorka boraival zártuk, a hetedik tétel Dorka kedvenc területéről a Hetény dűlőről érkezett - Furmint-Hárslevelű (2013) – az utolsó pedig a Görbe dűlőről – Furmint (2013).

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine14.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine15.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine16.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine17.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine18.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine19.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine20.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine21.jpg

A kísérő falatok ezúttal is igen kellemesen estek, az elénk tett tányérról a pogácsák triója határozottan vitte a prímet: fergetegesen finomak voltak, élvezet volt érezni, ahogyan roppant a kéreg és előtűnt a puha pogácsabelső.drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine22.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine23.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine24.jpg

A mintegy két órán keresztül tartó kóstoló az előző sajtóklubhoz hasonlóan vidám és tanulságos perceket hozott, bár most az asztalok elrendezése és a terem akusztikája kicsit bezavart az élménybe. Izgalmas történetek, nagy igazságok, a szavakon túl az egyre fesztelenebb hangulatról gondoskodó már említett nedűk. Tanulságos volt hallgatni a borászok eddigi életútjáról szóló elmeséléseket, azt, hogy kiben, hogyan és mikor fogalmazódott meg, hogy hivatás szinten borász szeretne lenni, micsoda vándorutat járt be képletesen és valójában is azért, hogy ma azt csinálja, amit szeret, illetve másik oldalról mi volt az, ami először eltávolította a családi borászattól, majd szépen, kiforrva visszavezette ugyanoda. Az este számomra legfontosabb üzenete pedig a Somlói Vándor szájából hangzott el hasonlóan a soron következőkhöz: a lényeg mindig, hogy Somló jöjjön elő a borokból, vagyis az az érzés, amit az ember akkor érez, amikor a hegyen van.

És valóban, helytől függetlenül ez a lényeg, ami számít.drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine25.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine26.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine27.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine28.jpg

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine29.jpg

A Wineglass Communication-t itt éred utol, a Homoky Pincészet közösségi oldalát itt, a Somlói Vándor Pince közösségi oldalát pedig itt találod. Hajrá magyar borok!

drkuktartwineglasscommunicationvigadohomokydorkakistamaswine30.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről! 

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!

Have a nice day!

DRKUKTA

A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása