Idén alkut kötöttem a hagyománnyal, így az adventi kalendáriumra kivételesen frissen vásárolt csecse-becsék is kerültek csokoládé formájában azzal, hogy minden más naptárrészlet egyébként otthon megbújó darabokból készült.

A legszebb bók, amit ezekre a díszekre kaphatunk az bizony kérdés formájában érkezik: "Ezek a mennyezetről lekapart vakolatdarabokból készültek?" Vagy valami ilyesmi.
A karácsonyi készülődés során szinte kötelező programpontként az idén 125. életévét töltő A diótörőre. Mi legalábbis igen és varázslattal meghintve épp csak hazaértünk az Erkel Színházból.
Az utóbbi két évben nem a dekor vagy kivitelezés, ami a legnagyobb fejtörést okozta, hanem az, hogy mi kerüljön az adventi naptárba.
Persze ugyanennyi erővel nevezhetnénk fűszerkertinek is, de maradjunk a praktikum és a közérthetőség szintjén.