IDŐUTAZÁS A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM 139 ÉVES FALAI KÖZÖTT (Time traveling behind the gates of The Hungarian University of Fine Arts)

2016. szeptember 18. 12:35 - drkuktart

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest01.jpg

Idén 139 éves a Magyar Képzőművészeti Egyetem épülete. Az épület, ami nem is egy, hanem tulajdonképpen két épületből áll össze. A történet azért is érdekes számomra, mert eddig bár néha elméláztam rajta, hogy vajon mi lapulhat az Andrássy út 71. szám kapui mögött, az Egyetemmel mindig az Andrássy út 69. számot azonosítottam. Az idei Kulturális Örökség Napjain végre eljutottam az általában csak a tanulóknak és a könyvtárat, időszaki kiállítást látogatóknak nyitva álló kapuk mögé. Ha pedig siettek, talán még ti is elcsíphettek egy vezetést.

Az egész túra alatt egyetlen bibi történt, még pedig az esemény legelején. Ekkor döbbentem ugyanis rá, hogy bár elvittem magammal a nagy fényképezőgépemet, sőt két darab objektív is ott lógott a vállamon, ugyanakkor az akkumulátor bizony otthon pihent a legnagyobb nyugalomban az asztalon. Így nem volt más hátra, mint a telefonommal fotózni. Még egy ok, hogy ne csupán képekről, de teljes jelenlegi pompájában a helyszínen is megtekintsétek az épületegyüttest.drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest02.jpg

A manapság már inkább fekete, sötét szürke árnyalatban bajlósan az utca fölé magasodó Andrássy út 69. épülete eredetileg az 1877-ben felavatott Műcsarnok épülete volt, ami idén 139 éves. Az Egyetem elődjének, a Magyar Királyi Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképezdének pedig az Andrássy út 71. szám alatti, a homlokzatot illetően meglehetősen jó állapotúnak tűnő épület adott otthont. Napjainkban a két épület között az átjárás biztostott, az oktatás mindkét helyszínen zajlik.

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest03.jpg

Az Egyetem honlapja értelmében "A mai Magyar Képzőművészeti Egyetem őse, a Magyar Királyi Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképezde 1871-ben jött létre. Épületét a müncheni iskolázottságú Rauscher Alajos építész, a Mintarajztanoda tanára tervezte, az Andrássy út (akkori Sugárút) Izabella utcával határos saroktelkére. Korábbi firenzei és veronai tanulmányútjain szerzett tapasztalatait hasznosította a Mintarajztanoda tervezésekor, az itáliai reneszánsz inspirálta az épületdíszítő motívumok kiválasztásában. Tervei alapján készült az épület belső dekorációja is. A homlokzat általa tervezett sgraffitojában a medalionok portréi (Bramante, Michelangelo, Leonardo da Vinci..stb.) Székely Bertalan művei. Az intézményben 1876-ban kezdődött meg a tanítás, tíz évvel később új szárnnyal bővült az épület. A szomszédos telekre közadakozásból épült az 1877-ben felavatott Műcsarnok. A neoreneszánsz stílusú sugárúti palota homlokzatát, valamint az épület belső ornamenikáját Láng Adolf tervezte. Az ovális kupolával koronázott lépcsőház és az első emeleti folyosó allegorikus falfestményei a mesteriskola festőtanárának, Lotz Károlynak művei. A lépcsőház lunettáinak változatos beállítású, alacsony ívvel lezárt képmezőibe illeszkedő nőalakjai, különböző művészeti műfajokat szimbolizálnak (Művészettörténet, Iparművészet, Szobrászat, Építészet, Rajz). Az első emeleti folyosó mennyezetén az Összhang, a Szépség, a Valóság és a Képzelet női megszemélyesítői egy-egy nyolcszögletű képmezőben, géniuszok és pajkos puttók kíséretében reneszánsz ornamentális keretben jelennek meg. Az itt látható mennyezeti stukkók - csakúgy mint az első emeleti díszes termekben - Kéler Napoleon építész munkái. Az épület színes üvegablakait Róth Zsigmond tervezte. A Mintarajztanoda, - mely 1897-től Mintarajziskola, 1908-tól pedig Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola -, és a vele szomszédos Műcsarnok története összefonódik: az iskola tanárai egyúttal a Műcsarnok kiállító művészei voltak, itt rendezték meg 1897-ben első fővárosi kiállításukat. A Milleneumi ünnepségekhez kapcsolódva 1896-ban kiállítási palota épült a Városligetben, mely a Műcsarnok nevet kapta. Ekkor keresztelték át az Andrássy úti épületet Régi Műcsarnokra. 1921-ben a két szomszédos épületet egybenyitották, s azóta a Régi Műcsarnok épülete a Képzőművészeti Egyetem része, mely magába foglalja - többek között - a Barcsay - kiállítótermet, a Rektori Hivatalt, valamint a Tanulmányi Hivatalt. A Régi Műcsarnok egykori díszes mennyezetű terme, amely a Képzőművészeti Társulat Választmánya számára épült, ma a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tanácsterme. 1997-98-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem főépületén folytatott restaurálási munkálatoknak köszönhetően, eredeti szépségét nyerte vissza a múlt században épült homlokzat, a Rektori folyosó, valamint az épület számos belső dekorációja."

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest04.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest05.jpg

Az Andrássy út 69. előcsarnoka. 
drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest06.jpg

A mintegy két órás vezetés során, a korábban beidézett, talán szárazabbnak tűnő információkon túl érdekfeszítő elbeszélésekbe hallgathattunk bele így például olyanokba, mint amilyen az épülő Andrássy út (ami eredetileg a semmiből a semmibe tartott), a Róth család anyagi helyzetének alakulása, csodálatos üvegablak-admonányai, az Egyetem ősének alapítása az arisztokrácia és a tehetséges polgári származású diákok érdekében. Vezetőnk szavai nyomán elképzeltük a pálmanövényekkel, kárpitokkal keretezett korabeli kiállításokat, lelki szemeink előtt láttuk, miként gyarapodott az Egyetem gipszgyűjteménye, meghökkenhettünk azon, hogy e falak között bizony volt, hogy szórakozóhely is üzemelt.
drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest07.jpg

Az egykori Műcsarnok épülete valóban egy olasz palotára emlékeztet, legalábbis ami az előcsarnokot, a főlépcsőt és az emeleti folyosót illeti, így engem gondolatban meg is rohantak a Firenzében látott épületek, mint a Palazzo Pitti és a Palazzo Medici Riccardi képei.

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest08.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest09.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest10.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest11.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest12.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest14.jpg

Az egykori Műcsarnok épülete nemcsak kívülről, de belülről is meglehetősen gyászos állapotban van, bár még erősen sejteti, milyen nagyszerűen festhetett új állapotában. Erősen érik már a ráncfelvarrás, és az Egyetem minket körbevezető dolgozóival egyetértve, nagyon remélem én is, hogy még az épület 150. éve előtt megkezdődik és be is fejeződik a teljes körű modernizációval egybekötött felújítás.drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest15.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest16.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest17.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest18.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest19.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest20.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest21.jpg

A túránk az Andrássy út 71. szám alatt folytatódott. Itt nem csupán a jelenleg zárvatartó főkapu mögötti csodaszép előcsarnokban, annak különleges mozaikján álldogálva merengtünk el a múlton, de - a Kultuális Örökség Napjain zajló összesen négy vezetésen - egyedülálló módon betekinthettünk három nyomó műhelybe, a könyvtárakba és az anatómia tanszék termeibe is.  drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest22.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest23.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest24.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest25.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest26.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest27.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest28.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest29.jpg

Habár az épület homlokzatát majdnem húsz éve felújították, a falak mögött itt sem sokkal rózsásabb a helyzet. Mindenesetre a kapuk mögötti állapotoknak, a kint néha szakadó esőnek, de általában csak borús időjárásnak és a sok helyütt uralkodó félhomálynak, a hétvége okán üres termeknek köszönhetően időutazó csoportunk szellemként mozgott a folyosókon és a termekben.drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest30.jpg

Több volt ez szimpla épületbejárásnál. Az Egyetem lelkes, szabadnapjukat feláldozó kollégái beengedtek minket a nyomó műhelyekbe és beavattak minket a mélynyomású, magasnyomású és síknyomású technikák alapismereteibe. Kicsit úgy éreztem magam újra, mint a gimnáziumi rajz- és művészettörténeti órákon, az itt hallottak és látottak rögtön nosztalgiára késztettek. drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest31.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest32.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest33.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest34.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest35.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest36.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest37.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest38.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest39.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest40.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest41.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest42.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest43.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest44.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest45.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest46.jpg

Az Egyetem itthon egyedülálló könyvtári gyűjteménnyel rendelkezik. Megnyitásakor külön női és férfi olvasótermek voltak, ma már ez a rész természetesen koedukált és az olvasókat az ott található gyűjtemények szerinti tematikának megfelelően tartják nyilván. Jó tudni, hogy ez a hatalmas gyűjtemény nemcsak az Egyetem hallgatóinak, de más kívülálló személyek előtt is nyitva áll (adott esetben beiratkozási díj ellenében). Sőt, az Egyetem gyűjteményében online kutatás is lehetséges. A könyvtárról  itt találsz több információt, az adatbázisban kutatásról pedig itt.drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest47.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest48.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest49.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest50.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest51.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest52.jpg

Utolsó állomásunk a Művészeti Anatómia, Rajzi és Geometria Tanszék termeiben volt. Akármilyen fontos, az ábrázoló geometria sosem volt a kedvencem, viszont a termekben látott padok, csontvázak, geometrikus testek nemcsak az idővel megszépült ábrázoló geometriai szenvedéseket illetően, de megint csak a múltba való révedésre késztettek. 

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest53.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest54.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest55.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest56.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest57.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest58.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest59.jpg

Talán az egész túra számomra legbizarabb része az esemény végén következett, ugyanis a Tanszék bizony nem csupán műanyag csontvázakkal, illetve egyéb mesterséges szemléltető eszközökkel rendelkezik. A borzongás valódi csontvázakon túli további tárgyainak képeit megtartom magamnak, maradjunk annyiban, hogy ez bizony szükséges az anatómiai ismeretek megfelelő elsajátításához.
drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest60.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest61.jpg

Bizony. Az a szekrény ott különös apróságokat rejt.

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest62.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest63.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest64.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest65.jpg

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest66.jpg

A magam részéről nagyon köszönöm a vezetést és a lehetőséget, különös élmény volt a szó pozitív értelmében. Tegnaptól kezdve nem kérdés, hogy teljesen másként, és persze jóval tudatosabban tekintek az Andrássy út 69-71. szám alatt található Magyar Képzőművészeti Egyetem épületeire. 

Az Egyetem honlapját itt találod, a Kulturális Örökség Napjai programjai közül pedig itt csemegézhetsz.

drkuktart_kepzomuveszetiegyetemfineartsunibudapest67.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2016.09.27. 10:05:26

Ó de szuper a blogod!
Jövök még! :-)

drkuktart 2016.09.29. 00:14:58

Kedves @retek! Köszönöm szépen! Várlak szeretettel :)!
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2020 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without permission.
süti beállítások módosítása