CSINÁLD MAGAD: MESEKALENDÁRIUM (Tales and chocolate advent calendar)

2018. december 01. 07:45 - drkuktart

drkuktart_adventikalendarium2018_01_2.JPG

Idén alkut kötöttem a hagyománnyal, így az adventi kalendáriumra kivételesen frissen vásárolt csecse-becsék is kerültek csokoládé formájában azzal, hogy minden más naptárrészlet egyébként otthon megbújó darabokból készült.

Bár 'egyszerre' több területen teljes erőbedobással pörögni nem a leghatékonyabb tevékenykedési forma, időről-időre hatalmába kerít, így a hagyomány oltárán áldoztam azzal, hogy az adventi naptárak november utolsó éjszakáján készültek el. Ismét. Pont ezért bocs a képek minőségéért, örülök, hogy a szemem nyitva tudtam tartani. A blendénél ugyanezt fényszegény környezetben stabilan és abban az állapotban igencsak kihívás produkálni, de talán a lényeg így is átjön.

A felnőtt kalendár

A gyermek kalendáriumhoz a már oly' jól ismert borostyán mint alapanyag, a generációkon átívelő könyv és a mesekalendárium terve adott volt egyfelől, másfelől viszont a felnőtt kalendárium tekintetében az ötlettelenség és a meglévő, olykor utunkat évekig otthon sem keresztező tárgyakra utaltság szülte a külsőt, végső soron az ötletet magát. Persze a formát már több százan többször produkálták, de másolás helyett a meglévő cuccok felkutatásával a tényleges megvalósításig ebben az esetben is még jó pár óra választ el. A polcról egy-két kilógó pálcavég, a ládában megbújó, soha el nem fogyó spárgagombolyag, az évekkel ezelőtt vásárolt, néhol megfáradt rénszarvas figurák, a húsvéti színes gömbök, a cipős dobozok selyempapírjai, az év során az adventi koszorúhoz kapott és gyűjtött, a világ különböző részeiről származó tobozok mind-mind átlényegülésért kiáltottak.

drkuktart_adventikalendarium2018_02.JPG

Az ügyködésben segítségemre volt még egy ragasztópisztoly, így az izgága rénszarvasok végre megálltak a saját lábaikon is, míg az égből pottyant csillagok nem engedtek tovább a gravitáció csábításának.
drkuktart_adventikalendarium2018_03.JPG

A valódi és selyempapír szaloncukrokat, a szívemnek kedves, még mindig illatos tobozt spárga tartja a helyén, míg a festett hungarocell gömgöket cérnával rögzítettem a spárgára. drkuktart_adventikalendarium2018_04.JPG

drkuktart_adventikalendarium2018_05.JPG

A gyermek kalendár

Az együtt töltött idő a legtöbb mi adható, a képzelet táplálása pedig csodákat szül. A két hete szedett borostyán eddig vázában díszítette az otthont. Egészen egy nappal ezelőttig se ő, se én nem számoltunk azzal, hogy lehet ezt másként is. Pedig bizony lehet, így, ha Drusza mégis akként dönt, hogy borostyánt ide most és azonnal, abban az esetben majd frissen szedett ágakkal örvendeztetem meg, ugyanis a vázabeli zöldség kalendárrá változott.

A mesenaptár elképzelése tehát beindította az agytekervényeket, így a zöldnek távoznia kellett az üvegből, hogy sűrű erdő képében otthont adjon az olykor havas bundájú - a fentiek szerint szintén ragacsba léptetett, így stabilan álldogáló - jávorszarvasoknak, a hegygerincen megbújó ifjú és korosabb fenyőfáknak. Annak érdekében, hogy a varázs még édesebb legyen, az ágak között apró falatok bújnak meg, de ez el is hagyható, hiszen a számok keresgélése és a meglelt mese önmagában is szép élményt ad.
drkuktart_adventikalendarium2018_06.JPG

Eredetileg egy másik, szintén éltes korú, ám az utcai Mozgó Könyvek egyik standjánál vásárolt könyvet terveztem mesélni, de azt inkább jövőre vetem be, így jött a képbe a családi könyvtárban évtizedek óta fellelhető Benedek Elek könyv. Így a meglévő képzeletbeli kalandokon túl az erdőt a Többsincs királyfi és más mesék töltik meg majd esténként. Minden napra egy történet. drkuktart_adventikalendarium2018_07.jpg

drkuktart_adventikalendarium2018_08.JPG

drkuktart_adventikalendarium2018_09.jpgA várakozás rövidülésével az idő a kalendáriumokat slankítja, a szellemet pedig formálja. Tuti kivárjuk.
drkuktart_adventikalendarium2018_10_1.JPG

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot! Jó készülődést!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day and cosy advent!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2018 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without permission.