KÖRBETEKERTÜK A VELENCEI-TAVAT (Riding around Lake Velence)

2017. május 20. 21:09 - drkuktart

drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_01.jpg

A körhöz persze nulla köze van, de a lényeg, hogy mit nekünk szembe-oldalszél, a Velencei-tavi bringaút á-tólcettig pipa. Ennek birtokában pedig nyilván van pár hasznosnak gondolt tanács a tarsolyunkban avagy mit ne higgyél el abból, amit a neten olvasol.

Egy, a bicajozásnak szentelt napon nyilván legfeljebb távolról szeretnél gépjárművet látni, így adja magát, hogy - esetünkben - már Kelenföldre tekerve érkezel és ott paripáddal együtt vasútra pattansz. Ha szerencsésen túlélted a fővárosi bringaútnak csúfolt sávokban való közlekedést, felszállás előtt hasznos, ha jegyet és kiegészítő jegyet váltasz. Tégy így mondjuk egy automatából, ahol bravúrosan kiválasztod mondjuk Velencefürdőt (vagy inkább Velencét, hiszen az a legelső megálló a tó körül), a teljes árú vagy éppen diákosan nyugdíjas stb. jegyet és a kiegészítő kerékpár jegyet oda, majd Budapestre vissza. Nem sok akadályba ütköztök a fenti művelet során, így fizetést követően naiv elégedettséggel telt szívvel kapod fel a dótszamarat és peckesen fellépcsőzve a peronon várod, hogy befusson a megfelelő vonat.

Szombat ide vagy oda, természetesen nem mondják be, hogy lesz-e kerékpárszállító vagon a szerelvényen. Valószínűleg azért nem, mert nem lesz. De le ne hervadjon arcodról a mosoly, kerékpár szállításra ugyanis minden vagonban két helyen is van lehetőség. Gyanússá akkor válik a szitu, amikor a kalauz a második vagonból az elsőbe tessékel nyolcad magaddal annak reményében, hogy ott még elfértek ti és a paripáitok. Az elmebaj pedig akkor kísért meg, mikor az első kocsi kalauza segítség gyanánt a bájostól fényévekre lévő stílusban beszólogat, hogy csak hat biciklit vihet el egy kocsival. Teszi mindezt pont akkor, amikor a bent lévő tíz kerékpár mellé még nyolcat próbáltok begyömöszölni. A küzdelem méltóságteljes, de teljesen felesleges, őkegye nem érti, hogy az automata - gyanítom a kuckóban lévő jegyértékesítő is - fizetés esetén korlátlan számban önti magából a bármelyik járatra érvényes. Mikor végre mindannyian befértetek, körbepillantva tudod, hogy egyként csak erre az utazási élményre vágytatok: nemcsak ti ketten, akik a szerelvény közepén az útban tartjátok a kerékpárokat, de a babakocsival és -hordozóval a wc mellett utazó, a kerékpároktól sakkban tartott párocska, az ajtónak feszülő sorstárs és a mögöttetek álló, a biciklijeiket jobb híján egy keréken tartó pár is. A helyzet fokozódik, amikor az utazóközönség kerékpármentes tagjai érthetetlen módon pont azt az ajtót pécézték ki leszállásra, ahonnan két kerékpárt is arrébb kell tenni ahhoz, hogy leszállhassanak. Az pedig csak hab a tortán, hogy ugyanezen az ajtón egy hattagú család is bepréselte magát és a vesédbe mélyedő könyökkel utazáshoz jobb helyet nem is talált magának a vesédnél. És igen, a másik, totál szabad, kerékpárt soha nem látott ajtóhoz csak hárommal több ülés mellett kellett volna elhaladni.
drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_02.jpgHiába váltottál valamilyen furcsa okból kifolyólag Velencefürdőig jegyet, már Velencénél menekülsz a helyzetből többedmagaddal. Az oda-vissza le nem utazott kilométerekkel pedig támogatod a MÁV-ot vagy valami hasonlót művelsz. A vonatról leszállva adja magát a kérdés, hogy merre indulj. Bármit is olvastál a neten a témában, fenntartásokkal kezeld arra pedig ne számíts, hogy a Balatoni bringaúthoz hasonló alapossággal kihelyezett táblák vezetnek végig az ismeretlenen. Ha szerencsés vagy és anélkül kelsz útra, hogy tájékozódnál afelől, hogy éppen tartanak-e valamilyen tömegeseményt, akkor biztosan belebotlasz mondjuk a Tour de Velencei-tóba. Ha még mázlistább vagy akkor tuti, hogy a meredekebb irányba indulsz el - északi irányba az óramutató járásával ellentétesen - ezzel pont szembetekerve a Tour de Velencei-tó résztvevőivel. 

drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_03.jpg

Az útvonal gyönyörű, idilli, de mikor azt olvasod évek távlatában, hogy vadiúj a tavat körbeölelő bringaút, akkor tudd, hogy a tó északi partjára, valamint a Székesfehérvár irányában az északi és déli partot összekötő sávra ez nem vonatkozik. Kizárólag a déli parton vezet végig kifejezetten erre a célra kialakított, összefüggő kerékpársáv és jómagam kizárólag erre mondanám, hogy ez nyugott szívvel gyerekekkel is teljesíthető. Ezt leszámítva kevésbé forgalmas vagy forgalmasabb autóutakon, a kátyúktól már alig látszó, szinte honfoglalás korabeli - nyilván nem - aszfalton vezet az út. drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_04.jpg

Miután nem teljesítménytúrázni, hanem egymás társaságát és a tájat élvezni mentünk, adta magát a dolog, és ahol akartunk, megálltunk, leültünk, magvas gondolatainkkal megváltottuk a világot, elmajszoltunk egy nagyobbacska diákcsemegét, tisztelettel adóztunk a múltnak. Így tettünk a pákozdi 1848-as emlékműnél is, valamint a Szúnyog-szigeten is, ahova csak azért csorogtunk el, mert a tókerülő utat jelző tábla elegánsan hiányzott kigurulván a Katonai Emlékparkból. Mikor a hajóállomáson rájöttünk a bakinkra, a mosolyunk kevésbé volt őszinte az előttünk álló hegymenetre gondolván.drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_05.jpg

Számos olyan pont van, ahol érdemes megállni a tó körül, de egy napos kiruccanás esetén érdemes határt szabni a megtekintendő dolgoknak és a környező látnivalók közötti csapongás helyett inkább a közvetlenül a tó körüli bringaút mentén lévő helyekre fókuszálni. Mi az egész szeánszra bruttó hat órát szántunk és a pákozdi emlékmű mellett belefért két ad hoc gém les, láttunk fácánt, ücsörögtünk a fűben, elégedetten nyugtáztuk, hogy Pákozd tele van presszókkal, boltocskákkal, sörözőkkel, szóval számos olyan hellyel, ami a nyeregből való lepattanásra sarkall (minket ugyan nem). drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_06.jpg

Elhaladtunk a Velencei madárrezervátum mellett, felmásztunk a Dinnyésen három évvel ezelőtt épült kilátóba, ahol a csodás kilátás mellett megismerkedhettünk Sarvaicz Lajos Tóbíró halálának történetével is.drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_07.jpg

drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_08.jpg

drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_09.jpg

Május ide vagy oda, van, hogy az idő inkább a szörfnek kedvez mintsem a fürdőruhában lubickolásnak, de elmondhatom, hogy az idei első érintkezés a Velencei-tóval pipa, még akkor is, ha közben csupán a parton ácsorogtam a süvítő szélben bámulva a vízen suhanókat. Ha napfürdőzésre nem is annyira alkalmas a szitu, akkor se legyünk restek, hogy a szezon első lángosának elfogyasztását követően biciklinkkel és jó pár embertársunkkal meghitt módon elheverjünk és egy órácskára álomba zuhanjunk a parton. drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_10.jpg

drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_10a.jpg

drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_11.jpg

Energiától duzzadva ekkor már alig tudjátok türtőztetni magatokat, hogy ne repesszetek a vonat után, nincs is jobb mint egy ilyesfajta szabadság után ismételten a vonaton egymáshoz préselődni - a kalauz vendégszeretetéről nem is szólva. Tehát irány Velence, ahova a lendület idejekorán hajt, így a peronon való várakozást könnyű szívvel felcserélitek a bálamászással és a kite-os tanoncok látványával. drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_12.jpg

drkuktart_velenceitokorulkerekparozas2017_13.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2018 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without permission.