AZ OPERAHÁZ, AHOL MEGTANÍTANAK VISELKEDNI (The opera house where you'd better keep the rules - Riga, Latvia)

2016. június 22. 08:16 - drkuktart

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets01riga.jpg

Rigai utunk előtt az első teendők egyike a Lett Nemzeti Opera és Balett honlapjának feltérképezése volt (természetesen a kihagyhatatlan újhullámos kávézók mellett). Semmi kétségünk nem volt affelől, hogy egy olyan operaház, ami olykor szarkazmusba hajló házirenddel próbálja megregulázni a világból érkező látogatókat, kihagyhatatlan látványossága Rigának.

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets02.jpg

Kezdjük ott, hogy a lettek nagyon büszkék az operaházukra. Ezt követően pedig folytassuk múltba révedéssel. Az épülethez kapcsolódó történet 1782-re nyúlik vissza, amikor is a mai Richard Wagner utca (egykor Große Königstraße) mentén még egy kőszínház (Musse színház) magasodott egészen 1863-ig. A kőszínház épülete 1829. március 4-én rogyott meg, nem csupán képletesen. Történt ugyanis, hogy a színházba annyi vendég érkezett Taurit, a színház portása esküvőjére, hogy azt a táncteremben tartották meg. Az esküvő alatt sem állt meg a színházi élet, ugyanis a táncnak helyet adó terem alatt éppen François-Adrien Boieldieu A fehér hölgy című előadását játszották, mikor is a táncterem alatti mennyezet gerendája elkezdett megfáradni, megreccsenni, ezzel nem kis pánikot keltve a nézőközönség sorai közt. 

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets03.jpg

A történtek hatására a látogatók bizalma megingott az épület biztonságát érintően, így 1829. augusztus 2-án a rigai kormányzat elhatározta, hogy ahelyett, hogy ahhoz nyújtana segítéget az színházat fenntartó Musse Egyesületnek, hogy felújítsa a régi épületet, azt javasolta, hogy építsenek egy teljesen újat. Habár az elképzelést támogatták, az több akadályba is ütközött, melyek közül az egyik legjelentősebb, hogy a megtervezett épület túlságosan grandiózus volt méreteit tekintve a még mindig városfallal körbevett városhoz. Az operaépületnek végül a II. Sándor cár engedélyével 1857-ben elbontott történelmi erőd helyén találtak helyet (az erőd egyes részei azért még ma is láthatóak, közel az operához). drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets04.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets05.jpg

A megvalósult épület terveit végül Ludwig Bohnstedt építésznek köszönhetjük 1860-ból. Az operaház 1863-ban nyitotta meg kapuit, ám kicsit kevesebb mint két évtized múlva szinte teljesen leégett 1882-ben. A helyreállítási munkálatokat Riga akkori főépítésze Reinholds Schmaeling felügyelte, szigorúan követve az épület tervezőjének eredeti terveit. Röpke öt év múlva, 1887-től az opera ismét teljes pompájában ragyogott és újfent megnyitotta kapuit. Ezt követően több mint fél évszázadon keresztül nem nyúltak az épülethez. 1957-1958-ban ugyan zajlottak kisebb munkálatok zajlottak a házban, de a helyzet odáig fajult, hogy az 1970-es években már nyilvánvalóvá vált egy a kor igényeit kiszolgáló teljeskörű felújítás. Ennek ellenére a felújítást kizárólag 1990-ben kezdték meg, ami így mintegy öt évig tartott zárt kapuk mögött. A ma látható modern rész viszont nem ekkor, hanem jóval később készült el. Az építkezés következő jelentős momentuma 2001-re esett, amely során a kortárs építészetet segítségül hívva új épületrészt csatoltak Bohnstedt épületéhez, ami nemcsak kiszolgáló helyiségeket, de többek között egy új előadótermet is magába foglal. (Forrás itt és itt.)drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets06.jpg

Az épület látogatásához praktikus helyben előre jegyet váltani. Mikor mi jártunk arra, nem volt tömeg, de a nyári időszakban elképzelhető, hogy jóval nagyobb az angol nyelvű idegenvezetésre is az érdeklődés. Ugyanakkor jó tudni, hogy vezetés jelenleg kizárólag péntekenként van, és aznap is csupán két időpontban (bővebben a Guided tour menüpont alatt olvashatsz a vezetésről) fejenként nyolc euróért cserébe. Miután az opera előterében (lásd fent) mindenki műanyag zacskót kapott a cipellőjére, minket egy tört angolsággal beszélő rendkívül kedves hölgy vezetett körbe. Vezetőnk egész lényéből sugárzott a büszkeség, így vezetett minket végig az előcsarnokon....

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets07.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets40.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets08.jpg

...a zöld-arany tapétával burkolt földszinti folyosókon keresztül a hasonló színben pompázó emeleti - egyébként az előadásokra érkezvén is díjmentesen igénybevehető - ruhatáron (emeletenként található egy-egy ruhatár, mindegyik az adott emelet színeiben)....
drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets09.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets10.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets38.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets11.jpg... a nézőtéren....
drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets12.jpg

...majd a kakasülőre felkapaszkodva a csillárral egy magasságban lévő emeleten, ahol meghagyták a korabeli festék egy-egy részletét is (lásd a lenti képen jobbra)....drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets13.jpg

...és ahonnan olyan részleteket fedezhetünk fel, amiker lentről nem látni tisztán, így például azt, hogy a színpad feletti részt többek között William Shakespeare és Richard Wagner aranykeretbe foglalt profiljai díszítik.drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets14riga.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets15.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets16.jpg
drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets17.jpg

Eltérően a budapesti rendes operalátogatástól (az erről szóló beszámolómat itt olvashatod), itt a színfalak mögé is engedték, hogy betekintsünk. Így jutottunk fel a színpadra - ami mondjuk a színfal előtt van, de oda a színfalak mögött vezetett az út -, az új részben lévő próbatermekhez, ahova kosztümökkel szegélyezett körfolyosó vezetett, egészen a próbáló balett táncosokig.drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets18.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets41.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets42.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets19.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets20riga.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets21.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets22.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets23.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets24.jpg

A nézőteret betakaró gazdagon díszített mennyezet.drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets25.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets26.jpg
drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets43.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets27.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets28.jpg

Az opera és balett egykori művészeiről az új épületrészben emlékeznek meg.drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets29.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets30.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets31.jpg

Az új rész világosabb, beengedi az egykori erődítmény helyén elterülő, csatornákkal szabdalt parkot, szinte eggyé olvad vele.drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets32.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets33.jpg

A túra egy pontján, vezetőnk demonstrálandó, hogy milyen remek az akkusztika a kisebb termekben is, vezetőnk lazán kieresztve hangját egy rögtönzött áriával kényeztetett minket. Ebben, az épület főbejárata fölött elnyúló teremben például kisebb előadásokat is szoktak tartani. A túra során a hölgy lelkesedése valamennyiünkre átragadt, ugyanakkor a csodás díszítések ellenére, nekem a Lett Nemzeti Opera épületével szemben szívem még mindig a Magyar Állami Operaházért dobog.drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets34.jpg

Habár a vezetés során nem esett szó a házirendről, hiszen nem előadásra mentünk, hanem csak az épületet néztük meg, mégis, ha egyszer előadás során vinne erre az utunk, nem árt betartani a Látogatás az Operában címszó alatt összegyűjtött illemszabályokat. Ezek között az étkezés, italfogyasztás előadóteremben való fogyasztásának tilalmától kezdve az időben érkezést megkívánó szabályokon túl, a háziállatok meg nem engedettségére, a gyerekek jelenlétére vonatkozó és a nekik szóló előadások szabályain át az egyes lett feliratokat lefordító szösszenetek és a csengőket dekódoló tájékoztatás mellett jó pár evidensnek tűnő olyan illemszabály is helyet kapott, amelyeknél már maga a tény, hogy ezt le kellett írni, meghökkentő is lehet. Kedvenceim az alábbiak:

 

Kérdés: Mit viseljek a Lett Nemzeti Operaházban?

Megoldás: Valamennyi opera- és balettelőadás már önmagában ünnep, emiatt javasoljuk, hogy megfelelően öltözzön fel. Az irányadó etikett értelmében a nyitó előadásokon és kiemelt eseményeken mindig sötét öltözetet viseljünk. Ugyanakkor jó tudni, hogy az előadóművészek és maguk a vendégekvalamennyi opera-, illetve balettelőadáson szívesen veszik az alkalomnak megfelelően öltözött vendégeket.

Kérdés: Hogyan viselkedjek az Operaházban?

Megoldás: Mindenkit arra kérünk, hogy tisztelje meg az előadókat és a többi vendéget is, különösen az előadás alatt. Ennek megfelelően kérjük legyen udvarias, ne beszélgessen az előadás során, illetve ne csapjon feleslegesen zajt. Étel és ital nem megengedett az előadótérben.

Kérdés: Használhatom a mobiltelefonomat az előadás alatt?

Megoldás: Kérjük, minden mobiltelefont és más elektronikus eszközt kapcsoljanak ki az előadás alatt. Az ilyen készülékek fényei és/vagy hangjai zavarhatják a nézőközönség más tagjait.

Kérdés: Az előadás során megengedett-e, ha kicsomagolnék és elfogyasztanék egy torokcukorkát?

Megoldás: Kérjük, hogy az előadás előtt vagy a felvonások között fogyassza el a torokcukorkát vagy egyéb keménycukorkát ezzel elkerülvén azt, hogy az előadást és más vendégeket a kicsomagolással és a zörgéssel járó zajjal zavarjon.

Az előadás során a csókolózás megengedett?

Válasz: Csodálatos, hogy az előadás annyira megindítja, hogy ilyen erős érzelmeket hoz elő Önből, de előnyben részesítenénk, ha bármely erősebb érzelemnyilvánítást kevésbé nyilvános helyekre tartogatnának, legyen szó akár az előadás előtti vagy azt követő időről.

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets35.jpg

Egy biztos, sokfélék vagyunk, különböző helyekről jövünk, így ami az egyiknek evidens, az a másiknak nem biztos, hogy az. Emiatt kimondottan praktikusnak, sőt hiánypótlónak tartom, hogy egy operaház ad arra, hogy házirend keretében ilyen egyértelműnek tűnő, de páraknak mégis újdonságként szolgáló szabályokat megfogalmazzon. Hasznos, különösen, ha a kedves látogatók megelőzően el is olvassák.drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets36.jpg

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets37.jpg

Ha körbenéznél az épület háza táján, keresd fel a Lett Nemzeti Opera és Balett lett, orosz és angol nyelven is elérhető honlapját itt.

Ha a témában olvasgatnál még, kattints ide:

- Miért pont Riga?

- Vizit a Magyar Állami Operaházban

drkuktart_latviasnacionalaoperaunbalets39riga.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

2 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.06.24. 16:07:17

Régebben ezek az illemszabályok annyira természetesek voltak, hogy senkinek nem jutott eszébe az, hogy erre bárkit is emlékeztetni kellene. Mára sokat változott a világ, és az mutatja, hogy nem biztosan a jó irányba, hogy ezeket a szabályokat ma már szükségesnek látják írásba foglalni.

A poszt nagyon jól sikerült, szépen bemutatja a házat, köszönet érte.

A nép fia 2016.06.25. 09:31:05

Pár hete jártam Rigában. Sétálok a folyóparton a belvárosban, egyszer csak nézem, mondom, mi az a gyárkémény? Megyek közelebb, megkerülöm az épületet, na, hát az Opera! :D

Benn ugyan nem voltam, de mégis azt mondom: hiába a grandiózus épület, a magyar Operaház nekem akkor is jobban tetszik. :)
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása