MAI GÁBLINK: SOFITEL MARKET BRUNCH (Brunch in Sofitel Budapest Chain Bridge)

2015. április 09. 08:02 - drkuktart

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest01.jpg

Bruncholni jó, ez tény. Jóságát emeli, ha kellemes és figyelmes környezetben hódolhatunk eme tevékenységnek. Mint például a Sofitel Budapest Chain Bridge éttermében a Paris Budapest-ben. Figyelem, a következő képek felkavarhatják üres gyomrú olvasóim érzéseit (is).

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest02.jpg

Úgy adódott, hogy nem a Paris Budapest Market Brunch-ára készültünk, ám ahova menni szerettünk volna előzetes foglalás híján egy kanyi hely sem volt, meg mondjuk amúgy sem, a tömeg, ami a korábbi helyen fogadott durván kellemetlen volt. Nem kenyerünk a csüggedés, legalábbis nem öt percnél tovább, így napszemüveg fel, telefon elő, jól rákerestem a Paris Budapest honlapjára és felhívtam a megadott számot. Mázlink volt, különösen, mert a vonal másik végén egy hihetetlenül készságes hölgyeményhez volt szerencsénk, akinek hála megkaptuk az utolsó asztalt, ami addig a pillanatig, amíg nem telefonáltam, szinte nem is létezett. Bele sem tellett öt percbe, máris a helyszínen voltunk. A készséges hölgy személyesen még készségesebb volt, de ugyanez elmondható a Paris Budapest Restaurant valamennyi munkatársáról is. Mindenki mosolyog és csak arra vár, hogy az éppen ott gáblizók jól érezzék magukat. Ami pedig plusz pont, hogy itt nem volt tömeg, láttuk a büfét és az asztalokat az emberektől és gyakoratilag sorban sem kellett állni sehol sem. Na szóval, miután először jártunk itt vezetőnk körbesétált velünk a 'piactéren'. A legtöbbet a desszertes stand mellett álldogáltunk, legeltetve szemünket az elképesztően szép édességeken. Hja. Ezt követően helyet foglaltunk az asztalnál, amiért annyira 'megharcoltunk' és kezdődhetett a hejehuja egy frissítő pohár pezsgővel.

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest03.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest04.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest05.jpg

Mielőtt elmélyednénk a gyönyörben, annak, aki nem olvasta volna a témában korábban írt bejegyzésemet, annak pár szó erejéig tegyük helyére a brunch szót Csíki Sándor szavaival: "A közel másfél évszázada született „brunch” fogalom valójában nem más, mint az Osztrák-Magyar Monarchiában is jól ismert, ám napjainkra veszni hagyott „gábli” angol megfelelője, amit a késői villásreggeli jelölésére használnak. A vasárnapi brunch, s persze a gábli is, az idők során lusta kényelmességgel, egyre inkább távolodott a szagos misétől. A témában tekintélyes szakértőnek számító Krúdy határozott állítása szerint: “Tizenegy óra! Ez a gábli pontos ideje az egész földkerekségen. Nem lehet rajta változtatni, nyugodjunk meg benne.” Azonban mégiscsak lehetett, mert a nyugatról jött, brunch alakjában újjászületett gábli többnyire már csak a déli harangszóval köszönt be." (Forrás itt található). Ha elmerülnél a korábban rendkívüli népszerűségnek örvendő gábli rejtelmeiben, szívből ajánlom Krúdy Gyula 'A gábli története' című munkáját, élvezetes stílusban írja le a korábban főként férfiak által gyakorolt, gyakran asszonyszomorító étkezés kedves rituáléját.

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest06.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest07.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest08.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest09.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest10.jpg

De mi is a Sofitel koncepciója a Sunday Brunch terén? Bevallásuk szerint "Egy francia nő vasárnapja általában a piacon kezdődik, ahol beszerezheti a friss hozzávalókat a vasárnapi ebédhez, hiszen ez a legfontosabb étkezés, ahol együtt lehet a család vagy éppen a barátok. Hogy minél több időt tölthessen velük, hagyja most az előkészületeket a mi esetünkben egy francia férfira, éttermünk főszakácsára, Jeremy Cayronra. Kóstolja meg az általa kitalált új bisztronómiai vasárnapi ebédet a Paris Budapest Étteremben, ahol minden bizonnyal úgy fogja érezni magát, mintha egy piacon lenne.  Több, mint 50 hozzávaló közül választhat, különböző húsokból, halakból, friss salátából és zöldségekből, ízletes szószokból és fűszerekről, hogy összerakja saját fogásait. Az egyetlen különbség, hogy a piaccal szemben, itt minden álom valóra válik, és amit kiválasztunk abból azon nyomban egy ínycsiklandó ebéd válik." Az előbbi, az étterem honlapjáról származó leírással azt hiszem mindent elmondtam. Ha mégis egy petit magyarázat lenen szükséges az dióhéjban annyi lenne, hogy miután erőt döntöttél magadba egy jó pohár pezsgővel vagy limonádéval (figyelem az italok felsorolása koránt sem kimerítő), felállsz, körbesétálsz a hidegtálas pult körül, amivel lehet kiszolgálod magad, amivel nem - tipikusan ilyen a saláta és a tatár beefsteak és a lazac beefsteak -, arra pedig pillát rebegtetve megkéred a pult mögött álló úriembert, hogy legyen segítségedre. A pillarebegtetés természetesen nem kötelező elem, pláne, ha jómagad férfiember és a pult mögött egy hölgy vár rád. A salátát az előtted felsorakoztatott hozzávalókból magad állítod össze rábökéssel vagy nevén nevezéssel, és az étterem munkatársa keveri össze neked egy különbejáratú tálban. A tatár/lazac beefsteaket szintén előtted keverik be, és mondanom sem kell, hatalmas adag, így, ha nem szeretnél rögtön eltelni az előétellel, akkor vagy oszd meg, amit kaptál vagy kérj kevesebbet. Ételt nem pazarlunk, még akkor sem, ha szinte korlátlanul áll rendelkezésünkre. A kedvencek között is a kedvencem a tálalást ileltően a spanyol sonka volt. Ízélmény tekintetében pedig mindent imádtam. Tökéletes. Miután az előétel gyanánt összeválogatott étkeket elfogyasztottad, ne habozz meglesni a napi leveseket. Ha mégsem vagy az a leveses típus, vedd az asztalon elhelyezett kis bevásárlólistádat és tolladat, válogasd össze, hogy mit ennél főfogás gyanánt és add át egy ugrásra készen álló felszolgálónak. A főételt az étterem végén a látványkonyhában serénykedő urak és hölgyek készítik részedre frissen, szemrevaló és a francia vendéglátásban megszokott illedelmes méretű adagokban. Ne keseredj el, ha többféle főételt is megkóstolnál. Ha elfogyasztottad a (z első) főételt, van mód másikat rendelni. Nekem személy szerint egy adag bőven elég volt, de megértem a nagyobb gyomrú embertársaimat is. Ne feledjük ugyanakkor, hogy kell hely a desszertnek. Verhetetlen választék, mondhatni sírok a gyönyörűségtől, ha a látványra és az ízekre gondolok. Arról nem is beszélve, hogy gyakran előfordul macaron is a kínálatban, amivel ugye, engem, le, lehet, kenyerezni, eléggé. Mi az élvezeteket kávéval zártuk, hogy kicsit magunkhoz térjünk a megnyert gasztronómiai csatát követően. 

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest11.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest12.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest13.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest14.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest15.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest16.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest17.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest17a.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest18.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest19.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest20.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest20a.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest21.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest22.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest22a.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest23.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest24.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest25.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest26.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest27.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest28.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest29.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest30.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest31.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest32.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest33.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest34.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest35.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest36.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest37.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest38.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest39.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest39a.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest40.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest41.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest42.jpg

drkuktartsundaybrunchsofitelbudapest43.jpgFontosak a száraz tények is, így nézzük, hol-mit-mennyiért az étterem honlapján jelenleg található információk alapján. Az étterem becses neve Paris Budapest Restaurant & Bar, ami az V. kerületben található Budapesten a Széchenyi István tér 2. szám alatt. A piszkos anyagiak a következő csomagok szerint alakulnka: (1) 9000 Ft per fő, ami tartalmazza az üdvözlő italt, a ház borát, üdítőket, kávét és teát; (2) 8000 Ft per fő, ami tartalmazza az üdvözlő italt, üdítőket, kávét és teát; (3) 5000 Ft gyermekenként 6-tól 12 éves korig; (4) 6 éves kor alatt ingyenes. A Market Brunch vasárnaponként délelőtt 11-től délután 3-ig tart, így bőven van időnk elmerülni a gasztro-élvezetekben. Asztalt foglalni erősen ajánlott, hacsak nem szeretnénk hely híján máshol bráncsolni, és, ha már foglalsz, ajánlom az ablak melletti asztalokat. Csodálatos kilátás szeretett Budapestünkre kifelé, és ínycsiklandozó rálátás az étkekre befelé. Bővebb információért javaslom, hogy kutakodj az étterem honlapján ITT vagy a közösségi oldalukon.

Titeket pedig arra bíztatlak, hogy bruncholjatok, villásreggelizzetek, gáblizzatok családostul vagy éppen barátokkal otthon, vendégségben, nem utolsósorban pedig a mindenki előtt nyitva álló szállodákban. Kellemes időtöltés minden évszakban, éljenek a lazulós vasárnapok!

Ne felejtkezzünk ugyanakkor meg a jóhíreket szállító DRKUKTART blogról sem. Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről! 

Szép napot! 

If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!

Have a nice day!

DRKUKTA

A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

6 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

para_noir 2015.04.09. 15:58:29

Bakker, ha ennyi képet raksz ki, használd már a galéria funkciót, rohadt idegesítő két métert legörgetni.

drkuktart 2015.04.09. 17:08:23

Kedves @para_noir! A galéria hiányára korlátozódó hozzászólásoknál - mint a tied is - mindig örül a kicsi szívem - mint most is -, hogy a "Szólj hozzá!" részig sikerül legörgetni akár ínhüvelygyulladás árán is. Köszönöm az áldozatot, de a jövőben sem fogom a galéria funkciót használni, mert nem szeretem, viszont a blogodon szívesen nézegetném a galériába rendezett képeket, feltéve, ha a képek száma több mint kettő. További lelkes kommentelést és szép napot kívánok! Üdv!

párka 2015.04.10. 07:13:50

Rég olvastam ennyi modorossággal, közhellyel teli írást. Talán célszerű volna megjelenés előtt átolvastatni egy ép ízlésű ismerőssel, aki ezeket kigyomlálná. "erősen ajánlott" "hölgyeményhez" "Ha elmerülnél a korábban rendkívüli népszerűségnek örvendő gábli rejtelmeiben," És ez a "petit" gyöngyszem: "dióhéjban annyi lenne, hogy miután erőt döntöttél magadba egy jó pohár pezsgővel vagy limonádéval (figyelem az italok felsoorlása koránt sem kimerítő), felállsz, körbesétálsz a hidegtálas pult körül, amivel lehet kiszolgálod magad, amivel nem - tipikusan ilyen a saláta és a tatár beefsteak és a lazac beefsteak -, arra pedig pillát rebegtetve megkéred a pult mögött álló úriembert, hogy legyen segítségedre. " További sikeres letisztulást!

drkuktart 2015.04.10. 07:24:59

Kedves @párka! Köszönöm, hogy elolvastad és véleményezted a fentieket, annak érdekében, hogy a jövőre nézve tanuljak az ép és közízlésről. Az elütést javítottam, a többit nem lenne illdomos (remélem ez a szó nem modoros). Ha a többi bejegyzésemről is így gondolkodsz, a nyugalmad érdekében javaslom, hogy ne olvasgasd őket, de, ha mégis és, ha azokkal kapcsolatban is megosztanád a véleményedet, ne tartsd vissza magad kérlek. További lelkes észrevételezést!

párka 2015.04.12. 14:23:20

Kedves drkuktart! A nyugalmamat nem zavarta, olvasok elég sokfélét, megedződtem:-) Az "illdomos" nem modoros, csak hibás: helyesen ildomos. De mindegy is, további jó blogolást kívánok. Ehhez sokszor az is elég, ha ír az ember, nem kell, hogy olvassák is, főleg nem, hogy tetsszen is.

drkuktart 2015.04.12. 14:26:40

Kedves @párka! Örülök, ha legalább a nyugalmadat megmaradt :). Az ildomos szavunkat még nem írtam le eddig, eszembe sem jutott, hogy rendhagyóan "rendhagyó" is lehet, egy életre megjegyzem, hogyan kell helyesen írni, köszönöm :). A blogolás kapcsán igazad van, a műfajból is ered, hogy valóban nem szükséges, hogy más is olvassa rajtam kívül. További szép napot kívánok, üdv!
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása