CSINÁLD MAGAD: ERDEI ADVENTI KOSZORÚ (Advent calendar inspiration)

2017. november 29. 21:10 - drkuktart

drkuktart_csinaldmagad_adventikoszoru01.jpg

Persze ugyanennyi erővel nevezhetnénk fűszerkertinek is, de maradjunk a praktikum és a közérthetőség szintjén.

Lehet, hogy egyedül maradok ezzel, de idén is úgy döntöttem, hogy a körülöttem immár október vége óta dúló advent-karácsony lázban nem veszek idő előtt részt. Nem szeretnék ugyanis végeláthatatan időkig várakozni - és nem csak azért, mert alapvetően türelmetlen vagyok - és ünneppel szembeni immunitásban sem kívánok szenvedni.

Így az adventi koszorút is csak az utolsó előttit megelőző pillanatban készítettem el, de még így is korán, ezért el is rejtettem magam elől és az első vasárnapig bizony nem is nézek rá. Mindezen sietség azon nemesnek is címkézhető céltól vezéreltetett, hogy az idei nyilván totál unikális ötletemet az utolsó előtti pillanatban azért megosszam másokkal is, mondjuk úgy, hogy inspirációként.  

drkuktart_csinaldmagad_adventikoszoru02.jpg

Miután egyszer, évekkel ezelőtt januárban eléggé bevásároltam négyesével csomagolt fehér gyergyákból, és alapvetően gyűjtögető életmódot folytattam fénykoromban, plusz a növényeket is szeretem és nevelem ezért idén is sikerült kerek nulla forint költségvetésből kihoznom a koszorút.
drkuktart_csinaldmagad_adventikoszoru03.jpg

A  gyűjtögető életmódról hála az égnek leszoktam, de igyekszem továbbra sem öncélúan termelni a felesleges hulladékot, így a szükségtelennek tűnő vagy azzá váló szajrétól némi kreativitást igénylő módon és a természetes elhasználódás, újrahasznosítás jegyében válok meg.

Bár a növényeket szeretem, teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a koszorú elkészülte során új fizimiskát kapott rozmaring és borostyán már nem szeret engem. Egy reményteljes és a jövőben is bimbozó kapcsolat reményében ígérem, hogy igyekszem jövő ilyenkorig ismét megnyerni őket magamnak. 

drkuktart_csinaldmagad_adventikoszoru04.jpg

Amit tehát a fenti, hosszas bevezető után felhasználtam az idei koszorúhoz:

1 darab jó pár éves, tavaly óta csupasz szalma koszorúalap

4 darab, a koszorúalapnál kicsit ifjabb, de szintén több éves gyertyatüske 

4 darab, sacperkábé három éve leárazáson vett 'vadiúj' fehér gyertya

10 darab, kirándulások során erdőben gyűjtögetett különféle nagyobb toboz (amit nyilván először doboznak írtam)

3 darab apró toboz, szintén saját gyűjtés

6 darab tölgyfa gubacs, meglepő, de ez ist a saját kacsómmal kapartam össze 

pár szál friss rozmaring a konyhakertemből

pár 'szál' (léggyökér?) borostyán

egy marék zöld kóc

ezüst színű fémkóc

a dili kedvéért friss petrezselyem, ami majd a többi friss hozzávaló sorsát osztva jól megszárad, aztán lesz itt nemulass december huszonnegyedikéig

erősebb vágott drót a tobozok, gubacsok rögzítéséhez


drkuktart_csinaldmagad_adventikoszoru05.jpg

A koszorú elkészítése során két szabály van: egy: bár irtó szexi, de mégse látszódjon ki a szalmaalap; kettő: akár hősi sérülésnek is betudható, de még véletlenül se döfjük magunkba se a gyertyatűt, de a drótokat. A harmadik, ami már nem passzol a kettőbe, de már-már főszabály, hogy nincsen szabály. Alkossunk úgy, ahogy nekünk tetszik, és maximum azok véleménye érdekeljen, akik az elkövetkező időszakban legalább olyan gyakran nézegetik majd a koszorúnkat, mint mi magunk. 

Utóirat:

Morbidnak tűnhet, hogy még az első gyertyát sem gyújtottuk meg és már a végéről ejtek szót, de fontos a koszorú és összetevőinek utóélete is. Amit állapotából kifolyólag a koszorú szétbontásakor tudunk, mentsünk meg az elkövetkező szezonokra a lakás többi dekorációjához, így például a karácsonyfa díszekhez hasonlóan. Ennek mentén tehát a már meggyújtott, de nem tövig égetett gyertyákat egy tálon elrendezve később is használhatjuk (hosszú még a tél, és olyan jó a gyertyalángban gyönyörködni), a dobozok, gubacsok is felhasználhatóak máskor is például az őszi és a téli dekor részeként, a drótok úgyszintén, nem is beszélve a koszorúalapról és a gyertyatűkről, még akkor is, ha ez utóbbiaknál a tű már elvált a tárcsától (a gravitáció ugyanis 'csodákra' képes). Ami a kreálmányunkból valószínűleg csak a jelen szezonban került felhasználásra és utána végleg megválunk tőlük, az nem más, mint a rozmaring és a borostyán. Ha tehetjük, ezeket a sima háztartási hulladék helyett inkább a szerves hulladékok közé dobjuk vagy komposztáljuk. Ha pedig olyan szorgalmasan gyújtogattuk a koszorún lévő gyertyákat, hogy közel sem lenne ezstétikus a későbbiekben tálra rendezni, nyugodt szívvel gyűjtsük őket egy későbbi házi gyertyaöntő szeánszhoz. Jómagam megteszem és mindig rettentő ronda, de hívjuk bájosnak gyertyákat öntök, amik viszont nagyon jól jönnek a késő tavaszi, nyári terasz- és kertipartik során. Csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat. 

Kellemes készülődést mindenkinek!

drkuktart_csinaldmagad_adventikoszoru06.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása