SZERVUSZ OKTÓBER! (Programs for October)

2017. október 01. 11:55 - drkuktart

2017drkuktartoktober.jpgLecsengett a nyár (tudom, már vagy egy hónapja), lenyugodtak a kedélyek, az eget bámulós pokrócon fekvős piknikek helyett immár nem nehéz elképzelni egy jó kis pokróc alatti programot sem könyvvel a kezünkben vagy éppen anélkül.

Szimpatikus dolog, hogy a második őszi hónap rögtön a Kávé világnapjával robban be (2017. október 1.), amiről Budapesten például az Akvárium Klubban emlékeznek meg. Az esemény teltházasnak hirdeti magát, úgy tűnik sokan megküzdöttünk az igencsak esetlen jegyelővételi folyamattal, szóval rohanok is, hogy leellenőrizzem. 

Ha az első októberi napon nem csak kávéznál, de megkezdenéd az idei Budapest Design Hetet, akkor vess el a magyar dizájnt bemutatni hivató WAMP-on a Millenárison.

Szeptember utolsó napjaiban startolt és 2017. október 8-ig tart a DesignPécs, ami bár idén korábban kezdődött, de továbbra is a Budapest Design Hét sorozat része. A honlap szerint "Az összefogás eredményeként az elmúlt években is városi fenntartású helyszínek, egyetemi kutatók és oktatók, egyetemi hallgatók és több mint 30 vállalkozás működik együtt, hogy bemutassák Dél Designját: divat, kesztyűipar, orgonagyártás, alkalmazott művészet, ékszerkészítés, építészet és lakberendezés, 3D technológiák és azok alkalmazási lehetőségei, járműgyártás és formatervezés, kézműves termékek, audiovizuális technológiák; film és videó". Magáért beszél.

2017. október 6-án, bár munkanap és a fontossági sorrendre fittyet hányva sokszor érezzük felemészt, elsodor a mindennapi élet monotonitása, azért adózzunk a tizenhárom aradi vértanú emlékének is. Fontos, hogy honnan jöttünk és hová tartunk.

Ha éppen nem országhatáron kívül keringek, akkor nem hagyom ki az immár hagyományosan október első felében megrendezendő Budapest Design Hetet (2017. október 6-15.) sem. Bár még papíralapú programfüzetet nem sikerült nyúlnom, a közösségi média már hetek óta nyüzsög az érdekesebbnél érdekesebb programoktól. Városszerte nyitott stúdiók, szakkörök, bemutatók, kérészéletű, de annál izgalmasabb kiállítások, vásárok várják az érdeklődőket. A számok bűvöletében élve azt is írhatnám, hogy immár 150 esemény közül válogathatunk az elkövetkező 9 nap során. Panaszunk nem lehet a főváros kulturális életére, minden hétvégére jut valami, ami vagy kultúra vagy sport és jó eséllyel megbénítja a várost, de a Budapest Design Hét alatt érezhetően pezseg az élet (nem csak a kocsmák környékén) a hétköznapokban is. Az esemény díszvendége idén a Dán Királyság. A tájékozódást a Budapest Design Map segíti.

Idén az '56-os szabadságharc emléknapja (2017. október 23.) is megörvendeztet bennünket egy hosszúhétvégével, hiszen hétfőre esik. Tavaly Budapesten ért a nap, így testestül-lelkestül emlékeztünk a bátrakra, de idén, kihasználva a három napot lehet, hogy bolyongunk valamerre és csak a lelkünket adjuk. 

Nekem a tavasz és a nyár szinte sosem a mozizásról szól, de az ősz bizony betessékel a filmszínházakba. Nem szívlelem a lelketlen óriásként magasodó mesterséges fénnyel, keringetett levegővel zombító plázákat, inkább a kisebb mozik nézőterén tűnök el szívesen. Amikor rám tör a mozizhatnék, akkor keresem a filmeket, amelyek megérinthetnek. Ilyen ad hoc cválasztás eredménye az igaz történetből építkező Viktória királynő és Abdul (Victoria and Abdul) című film, ami sokszor megnevettet, de azért a könnyekkel is játszik. A másik delikvens a Csábítás (The Beguiled) Sofia Coppola rendezésben, ami hangulatban nekem a Más világra (The Others) hajaz, de lehet, hogy csak Nicole Kidman miatt kötöm össze vele. Mindenesetre jó kis film, bizarr csavarral.

Aki olvasta Daniel Weiss Meztelenül jöttem című regényét, azt Rodin biztosra veszem, hogy magával ragadta. Szintén októberben kerül a mozikba a Rodin - Az alkotó című film, bizalmat szavazok neki, remélem nem hiába. Nálam az október a mozizásé, az Art Mozikban pedig jó a hangulat és a kínálat, tessék csemegézni.

Szeptemberben végre először eljutottam az Anker't-ben havonta egyszer megrendezésre kerülő kiskertpiacra. A szemlélet állandó, a tematika változó. Aki szereti a tüzes chilit akár látványra, akár kóstolva, annak 2017. október 22-én a kiskertpiac feat chili elnevezésű vasárnapi piacon a helye. Tuti jó lesz!

2017. október 29. vasárnap hajnal az óraátállítás időpontja jipijájé. Tetszik, nem tetszik, maradjunk rugalmasak, ennél nagyobb problémák is vannak az életben.

Persze nem kell a szervezett program, ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, elég kimenni a parkba, gesztenyét szedni vagy kirándulni a lassan színesedő erdőkben. Beszélgetni, együtt lenni, ne adj' Isten süteményt sütni és így tovább. 

Élvezzük az októbert!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása