NEKÜNK FŐZTÉK, MI PEDIG MEGETTÜK (Neked Főztem gastropub in Zánka, Balaton, Hungary)

2016. július 13. 08:26 - drkuktart

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma01.jpg

Ez pedig úgy történt, hogy a Tagyon birtokon lévő szállásunkat elhagyva gyalogszerrel közelítettük meg a Balatont. Kellemes tempóban ez egy negyvenöt perces sétát jelent, esetünkben a tűző napon, ami azért enyhén tikkasztja a testet. Nem vitás, jól jön a frissítő, mi is szomjaztunk rá. Így nem is volt kérdés, hogy betérünk a Neked Főztem gasztrokocsma Zánkán lévő, frissen nyílt egységébe (8251 Zánka, Fő utca 7.), ami diófa hűs árnyékával és kedves kis asztalkákkal hívogatott.

Nem igen járkálok Zánkán, talán nem lódítok nagyot, ha az általános iskolai éveimet jelölöm meg arra, hogy ez volt az utolsó időszak, amikor valójában megálltam - és nemcsak lepattantam a bicajról - Zánkán. Így nekem speciál teljesen kiesett a Neked Főztem zánkai strandon lévő egysége, nem is hallottam róla két héttel ezelőttig, így talán nem meglepetés, hogy a jelen bejegyzés tárgyát képező új egységet sem ismertem. A teljesen friss szemmel közelítés szerintem a legjobb kombináció, amikor zéró elvárással közelítesz valamihez, valakihez, és hagyod, hogy győzedelmeskedjen a valóban első benyomás. Rendben egy elvárásunk volt, le szerettünk volna ülni az árnyékba és inni valamit, amitől képesek vagyunk lekúszni a strandra.

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma02.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma03.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma04.jpgRögtön fröccsel kezdtünk, kivéve a társaság azon tagját, aki a bazsalikomos-epres limonádéra vetett szemet, és egy pohárral bizony nem tudott betelni. Ha már itt voltunk, akkor egy kései ebédet is megejtettünk. A hőségben személy szerint nem vágytam nagy lakomára, így abszolút értékelni tudom, hogy az itt dolgozók rendkívül rugalmasan álltak hozzám, és a gombás rizottót kacsamell nélkül és felszolgálták. Került még az asztalunkra - szintén a kedves vendég óhaját szem előtt tartva fél adag - grillezett kecskesajt sárgabarackkal megbolondított zöld saláta ágyon és gulyásleves is. Nem túlzok, ha leírom, hogy le voltunk nyűgözve, pedig "csak" három nő ült az asztalnál. A bekebelezett és legurított élményhez bizony nagyban hozzájárul a fiatal, előzékeny és nagyon kedves felszolgáló gárda is és a hely kialakítása is. 

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma05.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma06.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma07.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma08.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma10.jpg

Ahhoz képest, hogy a gasztrokocsmának helyet biztosító épülethez hasonló házak nem különösebben dobogtatják meg a szívemet, azt kell, hogy mondjam, hogy a hely megálmodói a legtöbbet hozták ki belőle és remekül maivá, valamint balatonivá alakították azt a rendelkezésre álló keretek között. Magát az épületet finomítja a fehérre mázolt faléces asztalok és fáradt kékre festett kerti faszékek látványa, a tavirózsától tündöklő aprócska kerti tó, az asztalok számait jelző kedves kis nehezékek, illetve a mezei virágos asztaldíszek elszórt csapata is. Ülőhelyből egyébként kevés volt, de állítólag folyamatban van még több asztal és szék beszerzése (sőt, talán már meg is történt, miután mi két hete voltunk ott). Zárójelben egyedüli kritikaként talán a murvás részen felállított reklám napernyőt említeném, amitől - nemcsak itt, de bárhol máshol - agyérgörcsöt kapok. Nem fér a fejembe, hogy egy jól megálmodott egységet hogy lehet ilyen rémségekkel megfejelni. Zárójel bezárva, nyilván ez a körülmény orvosolva lesz, le se fotóztam. Igazából kialakítás szempontjából is kedvenc az egész hely, különösen tetszett a völgyre néző kipreparált csónak, remek lehet innen a naplementében gyönyörködni, még akkor is, ha csak a rózsaszínbe hajló eget látjuk innen.drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma11.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma12.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma13.jpg

Az első benyomás annyira pozitív volt, hogy bizony másnap is visszatértünk. Elsősorban reggelizni szerettünk volna (rendben, tizenegykor….), de reggelivel még sajnos nem szolgálhattak. Így nem volt más hátra, mint előrehozzuk az ebédünket. Ital gyanánt egy-egy mennyei birsalmaszörppel indítottunk. Az egy-egy talán csalóka, mert én egy, a szirupot a pohár külső felületéről vígan nyalogató darázzsal osztoztam. Megosztoztunk, neki nem kellett, ami a pohárban volt, nekem pedig arra nem volt szükségem, ami a pohárra kívülről cseppent. 

Az első fogás isteni hideg kapros tökleves volt szintén ketté osztva, a második pedig slambuc (mily' meglepő, kivételesen egy adag, egy embernek), valamint az előző nap margójára ismét grillezett kecskesajt ezúttal egy teljes adag salátaágyon. Komolyan le a kalappal az itt dolgozók rugalmassága előtt. Előző nap nem desszerteztünk, de másodjára nagyon szükségét éreztük, így feleztünk egy adag sült túrógombócot friss idénygyümölcsökkel megszórva. Ha még nem lett volna mindez elég, bizony még egyszer mindannyian beneveztünk egy-egy bazsalikomos-epres limonádéra. Talán úgy teljes a kép, ha megjegyzem, hogy az árak nagyon is budapestiek, amin először meglepődtünk, de az itt elköltött két étkezés fényében nem okoz fájdalmat ez a tény sem.drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma15.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma16.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma17.jpg

Bár bent is le lehetett volna ülni, a napsugarak bizony kint tartottak minket másnap is, hiába erősödött meg a szél. A kíváncsiság viszont nem hagyott nyugtot nekünk, így miután jól laktunk, bizony lenyomtuk a kilincset. Bent tehát csupán azért jártunk, hogy lássuk, mi a helyzet, egyébként remekül elpihegtünk odakint. A belső még nagyon friss, imádtam a cementcsempét, a szépen teleírt hatalmas fekete táblákat és a kinti hangulatra abszolút rímelő összképet.drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma14.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma18.jpg
drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma19.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma20.jpg

drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma21.jpg

Személy szerint nagyon elégedett voltam, mi tuti visszatérünk még, hogy teljes pompájában élvezhessük a Neked Főztem fenti egységét. Reméljük lesz helyünk, mert már most tele volt. drkuktart_zankanekedfoztemgasztrokocsma22.jpg

A Neked Főztem felső egységének úgy látom a strandon lévő egységgel egy a közösségi oldala, ezt itt érhetitek el., de az ottani cím ne tévesszen meg senkit, az új egység Zánkán a Fő utca 7. szám alatt található. Ha pedig tetszett a bejegyzés, kövess engem is Facebook-on itt és Instagram-on itt vagy a Bloglovin segítségével!

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook here or Instagram here to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin!

Have a nice day!

DRKUKTA

Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

Please, respect my copyrights. All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for any purpose especially for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

6 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vittore 2016.07.14. 06:53:53

Biztos remek hely. Mi kb három hete voltunk ott. A felszolgálók teljes káoszban az összeomlás szélén rohangásztak (nem volt telt ház, csak majdnem). Köszönni elfelejtettek, miután hiába vártunk az asztalunknál, bementem az épületbe, de ott se nagyon vettek észre, a remek házi limonádé készítése jobban elfoglalta őket, semmint hogy megkérdezzék mi járatban vagyunk arra fele. Így nem volt kedvünk négy főre 20-25.000 Ft ot kifizetni egy ebédért.

AcidJazz 2016.07.14. 22:36:11

@vittore: Jajjj ilyet ezeken a blogokon nem szabad írni! (:
Én az I Love Balaton-fb-ra írtam hasonló véleményt egy tavalyi látogatásról a neked főztemnél, azzal a lendülettel törölték és ki is tiltottak. Így megy ez errefelé.

drkuktart 2016.07.14. 22:39:27

@AcidJazz: Ez nem olyan blog, szóval itt szabad, ha az adott vélemény kulturált, dacára az eltérő tapasztalatoknak ;).

drkuktart 2016.07.14. 22:42:24

@vittore: Sajnálom, hogy csalódtatok, két héttel ezelőtt már a fentieknek megfelelő állapotok voltak, a jelek szerint jóval összeszedettebben működtek.

Peter Grob 2017.03.16. 08:11:53

Ez volt a 3. pofon amibe zsinórban beleszaladtunk, úgy, hogy előtte kb 15 alkalommal ettünk már itt, tehát NEM a 2800 Ft/ "fine dining"hamburgert tartom problémásnak, hanem a koszos asztalt, sós hamburgert, olajban tocsogó krumplit, ízetlen lencsefasírtot, pocsolyaízű halat + bónusz: koszos WC-t és ráadásként mindezt 12 460 Ft-os áron. Ugyanis ennyibe került a mai napon a 4 db ehetetlenség határát súroló főétel + 2db víz + 2db szörp - egy VOLT törzsvendég!
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása