Sziget 2015

2015. augusztus 14. 08:17 - drkuktart

drkuktart_sziget2015_01.jpg

Idén végre, friss fesztiválozós élmények után kijutottunk mi is a Szigetre. 

Ez a nagyszerű lehetőség rögtön a hivatalos napokat megelőzően a -1-0 napon adódott, amit mi nem voltunk restek kihasználni. Mikor megtudtam, Robbie Williams ellátogat a Szigetre, nem volt kérdés, hogy ott leszek, így early bird-ként rögtön rárepültem a szükséges jegyekre. Utoljára két éve voltam az eseményen, akkor három napot, így most nagyon izgatottan vártam, hogy miben változtattak. Nos, HÉV-vel érkeztünk este hat körül, becélozva a magyar fellépők egy részét és a lufieregetést. A HÉV-től a szűk karámban a dög melegben vánszorogva nettó egy óra volt, amíg eljutottunk a jegybeváltó pontokig, majd a K-hídon keresztül a biztonsági ellenőrzésig. 

drkuktart_sziget2015_02.jpg

drkuktart_sziget2015_03.jpg

drkuktart_sziget2015_04.jpg

drkuktart_sziget2015_05.jpg

drkuktart_sziget2015_06.jpg

drkuktart_sziget2015_07.jpg

A végigszenvedett egy órát követően gyorsan túlestünk volna a kártyafeltöltő pontokon is, igen ám, de minden ilyen egységnél elrettentően hosszú és széles sorok kígyóztak. Hiába gondoltuk fondorlatosan, hogy majd a Sziget szíve közelében lévő pontok előtt nem lesznek annyian, oltári nagyot tévedtünk. Így Robbie-n túl még a bejutás fáradalmait kiheverendő szomjoltó nedüre is eszeveszetten vágytunk. Hogy az élményt megfejeljem még, és adjak a negatív hozzáállásnak bekeveredtem egy toi-toi szörnybe is, ahonnan viszont a kijutást megnehezítette, hogy a hepehupás talajra letett, amúgy is megfáradt műanyag járólapok kívülről befeszítették az ajtót, gátolva a toi-toi rémből történő gyors szabadulást. Az imént ismertetett, nélkülözésben és megpróbáltatásokban gazdag periódusra semelyik (józan) fesztiválozó nem vágyik. Ennek egyetlen kellemes részét a Butlers által nekünk ajándékozott kedves kacsákkal történő pózolás jelentette, nekik legalább az arcukra volt írva, hogy ők már most nagyon élvezik, hogy itt lehettek. Nem haboztak sokat, szép sorban reppentek is fel az Instagramra #butlersfesztivál hashtaggel, hogy megküzdjenek a Butlers által a fesztiválszezonra kiírt játék fődíjáért (a játék leírását itt találod). Na, de ennyit elöljáróban, ugyanis a HÉV-ről való szabadulást követő két óra elteltével végre minden adott volt, hogy mi is elkezdjük élvezni a fesztivált. Az elemózsia utáni hajszában sajnos az Irie Maffiát csak távolról bulizhattuk végig és a lufieregetést is csak a szemünk sarkából követhettük nyomon. Rengetegen voltak, kicsit mindenkit agyonnyomott a kánikula, így nagyon is kapóra jött a Divino garatnedvesítője és a Zingburger hamburgerei. Mire mindezzel végeztünk, berobbant Robbie, mágnesként vonzva a fesztiválozókat a nagyszínpad köré. Mit ragozzam, Robbie energiabomba volt és természetesen megint szexi volt mint mindig ;), amihez nyilván hozzájárult a szoknyaszerű ruházata alól az est végefelé pont egy megfelelően rövid pillanatra előbukkanó párducmintás - ha más állatminta volt, bocsássatok meg rövidlátásért - alsója is. A tőle megszokott módon beleadott apait-anyait a fellépésbe, a humora és a mimikája még mindig a régi. Azontúl, hogy szeretem a számait, remek előadónak is tartom, aki előadásmódjával még a férfiak többségét is szórakoztatja. Szóval Robbie nagyon ott volt a szeren. Utána kiürült a színpad és a Sziget népe elszivárgott haza vagy a különböző kisebb színpadok elé tombolni. Szeretem a Szigetet, hiszen itt mindig találkozik rég nem látott ismerősökkel az ember. A sors fintora, hogy akit egész este direkt hajszolsz (és ő is téged) azzal csak azért sem jön össze a találkozó, de teljesen véletlenül belebotlasz olyanokba, akikre nem is számítottál. Hajnali egykor portól eldugult orral úgy ítéltük meg nem állítunk még több kihívást az elkövetkező munkanap elé és elég lesz a fesztiválélményből. Egy óra alatt kiszivárogtunk a Fesztivál Köztársaságból egészen az Óbudai Gázgyárnál álló gépjárművünkig. Öntöttünk volna magunkba még energiát, de a This is Melbourne Too sajnos zárva volt, így meg kellett elégednünk azzal, hogy a kocsiban való csendes kómázás közben dolgozzuk fel a Sziget azon falatnyi részét, ami idénre nekünk jutott. Jövőre még többet akarunk! Most pedig jöjjön, pár, a mámorban lőtt kép.

drkuktart_sziget2015_08.jpg

drkuktart_sziget2015_09.jpg

drkuktart_sziget2015_10.jpg

drkuktart_sziget2015_11.jpg

drkuktart_sziget2015_12.jpg

drkuktart_sziget2015_13.jpg

drkuktart_sziget2015_14.jpg

drkuktart_sziget2015_15.jpg

drkuktart_sziget2015_16.jpg

drkuktart_sziget2015_17.jpg

drkuktart_sziget2015_18.jpg

drkuktart_sziget2015_19.jpg

drkuktart_sziget2015_20.jpg

drkuktart_sziget2015_21.jpg

drkuktart_sziget2015_22.jpg

drkuktart_sziget2015_23.jpg

drkuktart_sziget2015_24.jpg

drkuktart_sziget2015_25.jpg

drkuktart_sziget2015_26.jpg

drkuktart_sziget2015_27.jpg

drkuktart_sziget2015_28.jpg

drkuktart_sziget2015_29.jpg

drkuktart_sziget2015_30.jpg

drkuktart_sziget2015_31.jpg

drkuktart_sziget2015_32.jpg

drkuktart_sziget2015_33.jpg

drkuktart_sziget2015_34.jpg

drkuktart_sziget2015_35.jpg

drkuktart_sziget2015_36.jpg

drkuktart_sziget2015_37.jpg

drkuktart_sziget2015_38.jpg

drkuktart_sziget2015_39.jpg

drkuktart_sziget2015_40.jpg

drkuktart_sziget2015_41.jpg

drkuktart_sziget2015_42.jpg

drkuktart_sziget2015_43.jpg

drkuktart_sziget2015_44.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot Facebook-on ITT és Instagram-on ITT, vagy, ha úgy tetszik értesülj a friss bejegyzésekről a Bloglovin segítségével! És még egy kis infó: a Facebook-on a Tetszik mezőre téve a kurzort, jelöld be az "Értesítéseket kérek" mezőt, hogy valóban értesülj az izgalmas új bejegyzésekről! 

Szép napot!

If you like the post, follow me on Facebook HERE or Instagram HERE to be notified about every new post. Follow my blog with Bloglovin! And one more advise to really get notifications about new posts on Facebook: don't forget to mark 'Get Notifications' under the 'Liked' button of my Facebook site!

Have a nice day!

DRKUKTA

A Blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeleken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a DRKUKTART bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos! 

All articles (partly and in full) belong to the intellectual property of the blogger of DRKUKTART. Using any part of the blog (including but not limited photos, articles in part or in full) for marketing or other commercial reason is strictly prohibited without the preliminary written permission of the blogger! 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
JOGI NYILATKOZAT KAPCSOLAT Copyright © 2005-2023 Drkukta - Drkuktart. Minden jog fenntartva. Bármilyen célra történő felhasználása csak a szerző előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.⎪All rights reserved. Do not use or reproduce without preliminary written permission.
süti beállítások módosítása